Property Value
dbo:abstract
  • Péter Gábor (szül. Eisenberger Benjámin, Újfehértó, 1906. május 14. – Budapest, 1993. január 23.) magyar kommunista politikus, az Államvédelmi Hatóság vezetője 1945 és 1953 között. Újfehértón született szegény zsidó családban, korán elhunyt apja szabó volt. Ő is szabónak tanult, inasévei után Budapestre költözött nővéréhez, itt került kapcsolatba a munkásmozgalommal. Elkapta a tüdővészt és több évig betegeskedett; 1930-as felgyógyulása után minden idejét a mozgalmi munkára fordította. A bebörtönzött baloldaliakat segítő Vörös Segélynek dolgozott, illegális kommunista irodalmat terjesztett. Több alkalommal letartóztatták, kisebb börtönbüntetéseket kapott. 1933-ban bekerült a Vörös Segély, 1943-ban pedig a Kommunisták Magyarországi Pártjának vezetőségébe. A második világháború után Péter Gábort bízták meg a politikai rendőrség megszervezésével. Munkája eleinte a háborús bűnösök felkutatására, később a kommunista párt politikai ellenfeleinek kiiktatásra irányult. Szovjet minta alapján megszervezte a rendőrség Államvédelmi Osztályát (ÁVO), amely 1948-ban átalakult Államvédelmi Hatósággá (ÁVH). Rákosi Mátyás utasításai alapján Péter Gábor szervezte meg és vezényelte le a politikai ellenfelek és a társadalom megfélemlítését szolgáló koncepciós perek sorozatát, köztük korábbi főnökének, Rajk László belügyminiszternek a perét. Az általa vezetett szervezet megfélemlítéssel, veréssel, kínzással csikart ki vallomásokat a letartóztatottakból. 1953 januárjában egy szovjet mintára szervezett cionista kirakatper kapcsán Péter Gábort is letartóztatták. Sztálin halála után a per koncepciója átalakult, és a volt ÁVH-vezért hivatali visszaélésekért életfogytiglanra ítélték. Az 1956-os forradalom után ügyét újratárgyalták és 14 évet kapott. 1959 januárjában betegségére tekintettel kiszabadult. Egy textilipari vállalat könyvtárában kapott állást 1965-ös nyugdíjazásáig. 1993-as halálig visszavonultan élt, interjút csak nagyon ritkán adott. (hu)

dbo:city
dbo:headquarter
dbo:number
  • 1 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:party
dbo:president
dbo:state
dbo:successor
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 105772 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 39955 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23758734 (xsd:integer)
prop-hu:elnök
prop-hu:előd
  • új tisztség (hu)
  • új tisztség (hu)
prop-hu:főnökeNeve
prop-hu:főnökeTisztsége
  • Belügyminiszter (hu)
  • Belügyminiszter (hu)
prop-hu:halálozásiDátum
  • 1993 (xsd:integer)
prop-hu:halálozásiHely
prop-hu:kép
  • Péter_Gábor_politikus_.jpg (hu)
  • Péter_Gábor_politikus_.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • 1949 (xsd:integer)
prop-hu:megnevezés
  • vezetője (hu)
  • vezetője (hu)
prop-hu:név
  • Péter Gábor (hu)
  • Péter Gábor (hu)
prop-hu:párt
prop-hu:sorszám
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:születésiDátum
  • 1906 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
prop-hu:születésiNév
  • Eisenberger Benjámin (hu)
  • Eisenberger Benjámin (hu)
prop-hu:sírhely
prop-hu:terminusKezdete
  • 1945 (xsd:integer)
prop-hu:terminusVége
  • 1953 (xsd:integer)
prop-hu:utód
prop-hu:város
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:állam
  • Az Államvédelmi Hatóság (hu)
  • Az Államvédelmi Hatóság (hu)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Péter Gábor (hu)
  • Péter Gábor (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • vezetője (hu)
  • Péter Gábor (hu)
  • vezetője (hu)
  • Péter Gábor (hu)
is dbo:predecessor of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:előd of
is prop-hu:vezetőNeve of
is foaf:primaryTopic of