Property Value
dbo:abstract
  • A Queen együttes fennállásának 20 éve alatt több mint 700 koncertet adott a világ minden táján. Első fellépésüket 1970. június 27-én tartották az angliai Truro városában a Brit Vöröskereszt 100 éves fennállásának alkalmából tartott eseményen. A John Deacon basszusgitáros csatlakozásával véglegessé vált felállás 1971. február 19-én mutatkozott be élőben. Tizenöt évvel később az utolsó Queen-koncert 1986. augusztus 9-én került megrendezésre a , a Magic Tour lezárásaként. Szintén ennek a turnénak a keretein belül játszott az együttes először és utoljára Magyarországon, a Népstadionban. Freddie Mercury énekes halálát követően 1992. április 20-án, Húsvét napján a londoni Wembley Stadionban tartottak emlékkoncertet vendégénekesekkel. 2005 márciusában Brian May gitáros és Roger Taylor dobos újra felélesztette a Queen nevet és Paul Rodgers énekessel kezdtek koncertezni. Ez az együttműködés, amelyben John Deacon basszusgitáros már egyáltalán nem vett részt, 2008 végéig tartott. May és Taylor 2012 óta Adam Lambert énekes közreműködésével turnézik. Hivatalos koncertalbumok és -videók főleg az 1980-as években jelentek meg a Queen aktuális turnéit dokumentálandó, majd a 2000-es évek második felétől retrospektív jelleggel kezdték feldolgozni és hivatalosan kiadni az együttes koncertfelvételit. Ezek közül az 1987-ben VHS-en, majd 2012-ben digitalizált formában is megjelent Live in Budapest koncertfilmet Magyarországon készítették. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 106601 (xsd:integer)
dbo:wikiPageInterLanguageLink
dbo:wikiPageLength
  • 12395 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23258093 (xsd:integer)
prop-hu:first
  • Chris (hu)
  • Georg (hu)
  • Ken (hu)
  • Phil (hu)
  • Chris (hu)
  • Georg (hu)
  • Ken (hu)
  • Phil (hu)
prop-hu:isbn
  • 978 (xsd:integer)
  • 9631337987 (xsd:decimal)
  • 9789632661827 (xsd:decimal)
prop-hu:language
  • magyar (hu)
  • magyar (hu)
prop-hu:last
  • Dean (hu)
  • Sutcliffe (hu)
  • Charlesworth (hu)
  • Purvis (hu)
  • Dean (hu)
  • Sutcliffe (hu)
  • Charlesworth (hu)
  • Purvis (hu)
prop-hu:location
  • London (hu)
  • London (hu)
prop-hu:pages
  • 101 (xsd:integer)
prop-hu:pp
  • 283 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Corvina Kiadó (hu)
  • Cartaphilus Kiadó (hu)
  • Reynolds & Hearn (hu)
  • Corvina Kiadó (hu)
  • Cartaphilus Kiadó (hu)
  • Reynolds & Hearn (hu)
prop-hu:title
  • Queen: A rock koronás királyainak teljes, képekkel illusztrált története (hu)
  • Queen: Complete Works (hu)
  • Queen: The New Visual Documentary (hu)

prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1992 (xsd:integer)
  • 2007 (xsd:integer)
  • 2011 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Queen-koncertkronológia (hu)
  • Queen-koncertkronológia (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of