Property Value
dbo:abstract
  • Az RK Pelister egy bitolai székhelyű macedón kézilabdacsapat (macedón elnevezése: Ракометниот клуб Пелистер Битола). Az 1990-es évek legsikeresebb macedón kézilabda-egylete volt, amely ötször nyerte meg a délszláv állam bajnokságát akkoriban, s ennek köszönhetően jogot szerzett a nemzetközi kupa-sorozatokban való indulásra. A gárda ötször szerepelt eddig a Bajnokok ligájában, négyszer a KEK-ben, valamint 3-3 alkalommal az EHF- és Challenge-kupában. A Pelister a mai napig az egyetlen macedón csapat, amely eljutott valamely európai kupasorozat fináléjába. Ez utóbbi sikerre a 2001-2002-es idényben került sor, amikor is a klub a Challenge-kupa döntőjében alulmaradt a dán Skjern együttesével szemben. A Pelister volt az első kézilabda-csapat, amit Macedóniában alapítottak (Macedón tagköztársaság, akkoriban Jugoszlávia része e terület) 1946-ban, Pelagonija néven.Az 1983-1984-es évadtól kezdődően a csapat a jugoszláv kézilabda-bajnokság 1. osztályának rendszeres résztvevője. Akkoriban terjedt el az a híres mondás, hogy „Aki nem játszott Bitolában, az nem is tudja, milyen az igazi szurkolás”, amit Vlado Šola és Zlatan Saračević is csak megerősíteni tudtak. Az 1987-1988-as idényben az akkoriban még jugoszláv csapat az EHF-kupa negyeddöntőjéig jutott, ahol az NDK-beli ASK Vorwärts búcsúztatta az alakulatot. Ez utóbbi összecsapásokon a Bitolában megrendezett első mérkőzésen 6 gólos előnyt szereztek a macedón tagköztársaságiak, míg a berlini visszavágón 7 gólos kelet-német siker született. Összesítésben, 1 góllal bizonyult jobbnak a Vorwärts, s jutott tovább.Amikor Jugoszlávia széthullása után, 1993-ban létrehozták a macedón kézilabda bajnokság 1. osztályát, a klub lett az ország egyik legsikeresebb kézilabda-alakulata. A XX. század utolsó évtizedében e gárda gyűjtötte be a legtöbb megnyerhető trófeát. Az 1999-es Egyiptomban megrendezett kézilabda világbajnokságon 7 játékos képviselte ezen együttest a macedón válogatottban. 2005-ben a Pelister hosszabb szünet után újból megnyerte a macedón bajnokságot valamint a kupát, s a begyűjtött 6 bajnoki címmel akkoriban a legeredményesebb macedón bajnokcsapatnak számított. Ezt követően gazdasági nehézségek sújtották a csapatot, ami miatt már nem tudott annyira sikeresen szerepelni a gárda az elkövetkezendő években. (hu)

dbo:coach
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 812975 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6090 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22872686 (xsd:integer)
prop-hu:alapítva
  • 1946 (xsd:integer)
prop-hu:bajnokság
  • Macedón bajnokság (hu)
  • Macedón bajnokság (hu)
prop-hu:csapatnév
  • RK Pelister Bitola (hu)
  • RK Pelister Bitola (hu)
prop-hu:edző
  • Ratko Ðurković (hu)
  • Ratko Ðurković (hu)
prop-hu:elnök
  • Efto Božinovski (hu)
  • Efto Božinovski (hu)
prop-hu:ország
  • Macedónia (hu)
  • Macedónia (hu)
prop-hu:stadion
  • Mladost (hu)
  • Mladost (hu)
prop-hu:teljesCsapatnév
  • Rakometniot klub Pelister Bitola (hu)
  • Rakometniot klub Pelister Bitola (hu)
prop-hu:város
  • Bitola (hu)
  • Bitola (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • RK Pelister Bitola (hu)
  • RK Pelister Bitola (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • RK Pelister Bitola (hu)
  • RK Pelister Bitola (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of