| dbo:abstract
|
- A Radio Ga Ga az első dal a brit Queen rockegyüttes 1984-es The Works albumáról. Az album vezető kislemezeként jelent meg 1984. január 23-án. A szerzője Roger Taylor dobos volt, akit egyrészt az akkor hároméves kisfia gügyögése, másrészt – egy maratoni MTV nézés után – az egyre inkább előtérbe kerülő, a zenét majdnem háttérbe szorító videóklipek népszerűvé válása inspirált. A szöveg utalás a rádió fénykorára, amikor Taylor szerint a zene fontosabb volt, mint a megjelenés. A felvételek során Freddie Mercury énekes rengeteget alakított az eredeti ötleten, hogy az elmúlt időszak kudarcai után a Queen újra egy nagyon sikeres kislemezt tudjon produkálni. A dal hangszerelésében vezető szerepet játszottak a szintetizátorok és más elektronikus hangképző eszközök. A kislemez vegyes fogadtatásban részesült, egyes kritikusok „gagyinak” minősítették, felrótták, hogy pont az ellen a divat ellen szólnak, amelyet maguk is kihasználnak, mások elismerték, hogy a sikere újra egyenesbe állította az együttest. Az brit slágerlistán a második helyet érte el, az amerikai Billboard Hot 100-on pedig a tizenhatodikat, utóbbi országban sokáig nem is tudtak újra Top 20-as kislemezt kiadni. A dal népszerűségéhez nagyban hozzájárult a nagy költségvetéssel elkészült híres videóklipje. A filmben az együttes egy disztópikus jövőbeli városban látható, ahol nagyszámú közönség előtt lépnek fel, az emberek pedig utánozzák az együttes tapsolását. A film egyes jeleneteit Fritz Lang 1927-es Metropolis című némafilmjéből kölcsönözték. A klipet a „Legjobb művészi rendezés” kategóriában jelölték az 1984-es MTV Video Music Awards átadón, de nem nyert. Rendszeresen előadták a koncertjeiken, és az 1985-ös Live Aid koncerten is része volt az együttes programjának. (hu)
- A Radio Ga Ga az első dal a brit Queen rockegyüttes 1984-es The Works albumáról. Az album vezető kislemezeként jelent meg 1984. január 23-án. A szerzője Roger Taylor dobos volt, akit egyrészt az akkor hároméves kisfia gügyögése, másrészt – egy maratoni MTV nézés után – az egyre inkább előtérbe kerülő, a zenét majdnem háttérbe szorító videóklipek népszerűvé válása inspirált. A szöveg utalás a rádió fénykorára, amikor Taylor szerint a zene fontosabb volt, mint a megjelenés. A felvételek során Freddie Mercury énekes rengeteget alakított az eredeti ötleten, hogy az elmúlt időszak kudarcai után a Queen újra egy nagyon sikeres kislemezt tudjon produkálni. A dal hangszerelésében vezető szerepet játszottak a szintetizátorok és más elektronikus hangképző eszközök. A kislemez vegyes fogadtatásban részesült, egyes kritikusok „gagyinak” minősítették, felrótták, hogy pont az ellen a divat ellen szólnak, amelyet maguk is kihasználnak, mások elismerték, hogy a sikere újra egyenesbe állította az együttest. Az brit slágerlistán a második helyet érte el, az amerikai Billboard Hot 100-on pedig a tizenhatodikat, utóbbi országban sokáig nem is tudtak újra Top 20-as kislemezt kiadni. A dal népszerűségéhez nagyban hozzájárult a nagy költségvetéssel elkészült híres videóklipje. A filmben az együttes egy disztópikus jövőbeli városban látható, ahol nagyszámú közönség előtt lépnek fel, az emberek pedig utánozzák az együttes tapsolását. A film egyes jeleneteit Fritz Lang 1927-es Metropolis című némafilmjéből kölcsönözték. A klipet a „Legjobb művészi rendezés” kategóriában jelölték az 1984-es MTV Video Music Awards átadón, de nem nyert. Rendszeresen előadták a koncertjeiken, és az 1985-ös Live Aid koncerten is része volt az együttes programjának. (hu)
|
