Property Value
dbo:abstract
  • A Ragyogás (The Shining) 1980-ban bemutatott színes, brit-amerikai horrorfilm. Stanley Kubrick alkotása Stephen King magyar nyelven is megjelent, A ragyogás című bestsellerje alapján készült, ám a szerző egyáltalán nem volt elégedett vele: szerinte Kubrick filmje olyan, mint egy csillogó luxuskocsi, motor nélkül. A forgatás közel 1 évig tartott, 1978 májusától 1979 áprilisáig, és újabb 1 év telt el, mire a bemutatható változat a mozikba került. Kubrick e filmjében használta először az új technikának számító Steadicamet, amely addig megvalósíthatatlannak hitt kameramozgásokat tett lehetővé. A bemutató után a rendező közel félórányi anyagot vágott ki a filmből, és a rövidített változat került nemzetközi forgalmazásba. A Ragyogás kritikai fogadtatása vegyes volt: akadtak olyan kritikusok, akik mesterműként méltatták, de azok voltak többségben, akik inkább fanyalogtak. A magyar mozikba nem jutott el a film, mivel állítólag maga Kubrick tiltotta meg, hogy műveit a számára eladják. Az 1980-as évek végén, amikor hazánkban is elindult a videoforgalmazás, az VHS-en jelentette meg a Ragyogást, feliratosan, kizárólag kölcsönzésre. A film azonban rövid időn belül eltűnt a magyar tékákból, állítólag Kubrick akkor még érvényben lévő tilalma miatt vonták vissza. Az új évezred elején, a rendező halála után Magyarországon is legálisan megjelentek a művész leghíresebb filmjei DVD-n, köztük a Ragyogás is. Később a Duna Televízió levetítette 2018. július 29-én, feliratosan. (hu)

dbo:director
dbo:distributor
dbo:imdbId
  • 0081505
dbo:manufacturer
dbo:musicComposer
dbo:producer
dbo:title
  • Ragyogás (hu)
  • Ragyogás (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 321022 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 47085 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23903636 (xsd:integer)
dbo:writer
prop-hu:bemutató
  • 1980 (xsd:integer)
  • 2018 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:bevétel
  • 44017374 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Ragyogás (hu)
  • Ragyogás (hu)
prop-hu:díj(ak)_
  • ld. „Díjak és jelölések” (hu)
  • ld. „Díjak és jelölések” (hu)
prop-hu:díszlettervező
  • Roy Walker (hu)
  • Roy Walker (hu)
prop-hu:eredetiCím
  • The Shining (hu)
  • The Shining (hu)
prop-hu:forgalmazó
  • Warner Home Video (hu)
  • Intervideo (hu)
  • Warner Home Video (hu)
  • Intervideo (hu)
prop-hu:forgatókönyvíró
  • Stanley Kubrick (hu)
  • Diane Johnson (hu)
  • Stanley Kubrick (hu)
  • Diane Johnson (hu)
prop-hu:főszereplő
prop-hu:gyártó
prop-hu:időtartam
  • 146 (xsd:integer)
prop-hu:imdb
  • 81505 (xsd:integer)
prop-hu:jelmeztervező
  • Milena Canonero (hu)
  • Milena Canonero (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Német filmplakát (hu)
  • Német filmplakát (hu)
prop-hu:költségvetés
  • 22 (xsd:integer)
prop-hu:magyarAdó
prop-hu:nyelv
prop-hu:operatőr
  • John Alcott (hu)
  • John Alcott (hu)
prop-hu:producer
  • Stanley Kubrick (hu)
  • Martin Richards (hu)
  • Jan Harlan (hu)
  • Mary Lea Johnson (hu)
  • Robert Fryer (hu)
  • Stanley Kubrick (hu)
  • Martin Richards (hu)
  • Jan Harlan (hu)
  • Mary Lea Johnson (hu)
  • Robert Fryer (hu)
prop-hu:rendező
prop-hu:vágó
  • Ray Lovejoy (hu)
  • Ray Lovejoy (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zene
dc:language
  • angol
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Ragyogás (film, 1980) (hu)
  • Ragyogás (film, 1980) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of