| dbo:abstract
|
- A realizmus a 19. század közepén kialakult, a valóságnak átfogó, hű, és a jellemző vonásokat kiemelő ábrázolására törekvő művészeti-irodalmi irányzat. A név a latin realis (’valós’) szóból származik. A romantika virágkorában született, mintegy annak ellentéteként, a polgári, kapitalista társadalomból való kiábrándulás a forrása. Az 1850–1870 közti két évtized a realizmus diadalának a korszaka. Mind az irodalomban, mind a festőművészetben remekművek érvelnek létjogosultsága és igaza mellett. A realizmus a pillanatnyi jelenségekkel, a felszín tünékenységével szemben a valóság lényeges elemeit hangsúlyozza. A lényegi összefüggések sűrített kidomborítása céljából elkerüli a véletlenszerű elemeket, és mondanivalóját tömöríti. A tájfestésben részletmentesen, összefogott ecsetkezeléssel, nagy egységekben adja vissza az eléje táruló valóságot, és gondja van a belső lényeg érzékeltetésére is. A realista ábrázolás elfordult a romantika történelemszemléletétől. A heroikus témákat felváltotta a mindennapi élet objektív bemutatása. Egyszerű emberek, kőtörők, parasztok, kétkezi munkások jelennek meg, mint társadalmi osztályuk jellegzetes képviselői. Az ábrázolásmód a természethez hű kifejezésformákat honosította meg. A realizmus stílusirányzatát nem szabad összekeverni a realista ábrázolási módszerrel. Ez utóbbi az arisztoteliánus esztétikák mimészisz-fogalmának (visszatükrözés) gyakorlati, művészi megvalósulása. Alapját a valóság pontos és részletező megfigyelése adja, célja a közösségi lét valóságának, pontosabban az egyén és a közösség kapcsolatának az ábrázolása. Bizonyos szempontból a romantika ellentéte, bár többet merített belőle annál, hogy egyértelműen és végérvényesen elutasítsa. A képzelet helyett a tárgyilagosság a legfontosabb; a részletező leírásokban is óvakodik a túlzásoktól. Az alakzatokat sem teszi dominánssá: fél az érzelmeket erősítő retorizáltságtól. A század vége felé kölcsönöz a párhuzamos irányzatoktól: a naturalizmustól, a szecessziótól és az impresszionizmustól – a keveredést erős intellektualizálással ellensúlyozza. A századforduló realizmusának képviselője például Jack London. (hu)
- A realizmus a 19. század közepén kialakult, a valóságnak átfogó, hű, és a jellemző vonásokat kiemelő ábrázolására törekvő művészeti-irodalmi irányzat. A név a latin realis (’valós’) szóból származik. A romantika virágkorában született, mintegy annak ellentéteként, a polgári, kapitalista társadalomból való kiábrándulás a forrása. Az 1850–1870 közti két évtized a realizmus diadalának a korszaka. Mind az irodalomban, mind a festőművészetben remekművek érvelnek létjogosultsága és igaza mellett. A realizmus a pillanatnyi jelenségekkel, a felszín tünékenységével szemben a valóság lényeges elemeit hangsúlyozza. A lényegi összefüggések sűrített kidomborítása céljából elkerüli a véletlenszerű elemeket, és mondanivalóját tömöríti. A tájfestésben részletmentesen, összefogott ecsetkezeléssel, nagy egységekben adja vissza az eléje táruló valóságot, és gondja van a belső lényeg érzékeltetésére is. A realista ábrázolás elfordult a romantika történelemszemléletétől. A heroikus témákat felváltotta a mindennapi élet objektív bemutatása. Egyszerű emberek, kőtörők, parasztok, kétkezi munkások jelennek meg, mint társadalmi osztályuk jellegzetes képviselői. Az ábrázolásmód a természethez hű kifejezésformákat honosította meg. A realizmus stílusirányzatát nem szabad összekeverni a realista ábrázolási módszerrel. Ez utóbbi az arisztoteliánus esztétikák mimészisz-fogalmának (visszatükrözés) gyakorlati, művészi megvalósulása. Alapját a valóság pontos és részletező megfigyelése adja, célja a közösségi lét valóságának, pontosabban az egyén és a közösség kapcsolatának az ábrázolása. Bizonyos szempontból a romantika ellentéte, bár többet merített belőle annál, hogy egyértelműen és végérvényesen elutasítsa. A képzelet helyett a tárgyilagosság a legfontosabb; a részletező leírásokban is óvakodik a túlzásoktól. Az alakzatokat sem teszi dominánssá: fél az érzelmeket erősítő retorizáltságtól. A század vége felé kölcsönöz a párhuzamos irányzatoktól: a naturalizmustól, a szecessziótól és az impresszionizmustól – a keveredést erős intellektualizálással ellensúlyozza. A századforduló realizmusának képviselője például Jack London. (hu)
|
