Property Value
dbo:abstract
  • A Reallexikon der Assyriologie und Vorderasiatischen Archäologie (rövidítve RlA vagy RLA) német nyelvű enciklopédia az ékírásos kultúrák ismeretanyagának összegzése céljából. Címszavai a mezopotámiai és azt övező térségek (Mitanni, Hatti, Urartu) történelmével kapcsolatos fogalmak, nevek, adatok rövid összefoglalásai. Az ötlet 1922-ben született, származik, aki 1922 és 1925 között jelentette meg a Reallexikon der Assyriology című enciklopédikus művét. Kiterjesztése sokáig váratott magára. 1938-ig 974 oldalt tettek közzé 35 német tudós munkája eredményeképp. Ekkor még csak egy olasz és egy szlovén származású szerző vett részt a munkában, akik azonban németül írtak. Csak 1950-ben javaslatára kezdett nemzetközi jelleget ölteni a szerkesztőgárda, amely 1957-ben adta ki a harmadik kötetet az F betűtől kezdve. , aki már 1966 óta részt vett a munkában, 1972-től lett főszerkesztő, és haláláig, 2004-ig vezette a vállalkozást. 2005 óta a főszerkesztő. 1973-tól tizennégy ország vesz részt a munkában: Kanada, Csehszlovákia (ma Csehország), Németország, Anglia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Irak, Olaszország, Jugoszlávia (ma Szerbia), Ausztria, Svédország, Svájc és a USA. Az utolsó címszavak kiadását 2011-re tervezték, de a munka nem áll majd le, hiszen az először kiadott részek nagy mértékben elavultak már. A projekt pénzügyi helyzete folytán a zárókötet kiadását 2017-re halasztották. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 701985 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2336 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21155656 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:elérés
  • 2010-08-30 (xsd:date)
  • 2012-04-07 (xsd:date)
prop-hu:kiadó
  • Német Tudományos Akadémia: Akadémiai publikációk (hu)

prop-hu:nyelv
  • német (hu)
  • német (hu)
prop-hu:szerző
  • Gabriella Frantz-Szabó (hu)
  • Gabriella Frantz-Szabó (hu)
prop-hu:url
  • http://www.lrz.de/~rla/index.html
  • http://www.lrz.de/~rla/index.html|cím=Bajor Tudományos Akadémia (hu)
  • http://www.badw.de/aktuell/akademie_aktuell/2003/heft2/10_frantz.pdf|cím=Das Reallexikon der Assyriologie und Vorderasiatischen Archäologie – Zur Arbeitsmethodik und Geschichte Eines Interdisziplinären und Internationalen Forschungsprojektes (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Reallexikon der Assyriologie und Vorderasiatischen Archäologie (hu)

owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of