Property Value
dbo:abstract
  • A debreceni református kistemplom (helyi elnevezéssel: kistemplom vagy csonkatemplom) Debrecenben, a Piac utca és a Széchenyi utca délnyugati sarkán található Révész-téren áll. Az eredetileg barokk stílusban épült templomot 1876-ban neoromán stílusban átalakították, s ez a mai napig meghatározza külső megjelenését. Helyén a 18. századig egyszerű faépület állt istentiszteleti helyként, ezt eredetileg „szín”-nek nevezték, majd „kistemplom” lett, mivel a „nagy”, a mai nagytemplom elődje az András-templom volt. A Rákóczi-szabadságharc alatt megszentségtelenítették a bevonuló császári csapatok, mivel istállónak használták. A fatemplom az 1719-es tűzvészben égett le. Az új, 1600 férőhelyes kőtemplomot Báthory Szabó András cívis polgár adományából kezdték el építeni. 1726-ra felkerült a rézgomb a torony tetejére. Az 1727-es tűzvészben azonban ez a templom is súlyos károkat szenvedett, és csak négy év után sikerült újra helyreállítani. 1790-ben készült el különleges, copf stílusú szószéke. Orgonáját Kiszeli István építette. Tornyát eredetileg hagymaszerű sisak fedte. 1907-ben egy óriási szélvész ezt megrongálta. Megjavították, de az alföldi szelek nemsokára teljesen lerombolták. Az építészek, „belenyugodván az isteni akaratba”, kupola nélküli, bástyaszerű kialakítást adtak a toronynak, ezért lett a helyi elnevezése „Csonkatemplom”. Többször le akarták bontani, de 1902-ben az országos tekintélyű építész Schulek Frigyes, meghagyását és renoválását javasolta.[forrás?] A templom falai között volt 1860-ban az a nagygyűlés, amely a protestáns egyházak önkormányzatát tiltó császári-királyi rendelet ellen tiltakozott. Itt először volt kénytelen a császári hatalom visszakozni a szabadságharc óta. A hagyomány szerint a császári megbízott a közgyűlés előtt állva jelentette ki: „A gyűlést a király nevében betiltom!”, erre Balogh Péter, a város püspöke teljes nyugodtsággal felelte: „Én pedig az Isten nevében megnyitom!”. A templomban vezették be elsőként a két világháború között, hogy az úrvacsora borát higiénés okokból nem néhány nagy kehelyből osztják; 150 kis kelyhet használnak, s csak az elmosott kelyhekbe töltenek újra. * A templom * Még toronysisakkal az 1900-as évek elején (Haranghy György felvétele) * 1962-ben * Légi felvételen napjainkban (hu)

dbo:wikiPageID
  • 161124 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2994 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23442681 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Református kistemplom (Debrecen) (hu)
  • Református kistemplom (Debrecen) (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of