| dbo:abstract
|
- A szociolingvisztikában a nyelvi regiszter terminus olyan nyelvváltozat-típust nevez meg, amelynek többféle, nyelvészeti irányzattól vagy nyelvésztől függő kezelése található, és ugyanakkor több terminus is a megnevezésére. Az angol nyelvű nyelvészetben egyes szerzők, például szerint a regiszter olyan nyelvváltozat, amelyet a beszélő a kommunikációs helyzet szerint választ ki több közül. Ehhez hasonló értelemben más angol nyelvű nyelvészek, például , a „stílus” terminust használják „regiszter” helyett. Ebben a nyelvészetben olyan regiszterpéldák találhatók, mint tudományos, vallási (például a prédikációé), a szülőkkel a gyerekeikhez szólva használt, az alkalmazott által a felettesével használt stb. A magyar nyelvészetben például Kálmán László és Trón Viktor vették át ezt a nézetet a „regiszter”, a „stílus”, a „stílusréteg” és a „kód” terminusokat szinonimákként használva. Ezeket osztályozni lehet aszerint, hogy mire szolgál a kommunikáció, például parlamenti felszólalás, bolti vásárlás; a kommunikáció médiuma szerint, azaz beszéd (ebben például rádióinterjú) vagy írás; a partnerek státusza szerint, például beosztott – felettes, baráti viszonyban levő partnerek, tegeződők, „tetszikezési” viszonyban levők. Megtalálható még a „regiszter” terminus a magyar nyelvészetben egészen más jelentéssel is. Például Bokor József vagy Zsemlyei János regiszterek alatt a csoport- vagy rétegnyelvek szó- és kifejezéskészletét értik. A magyar hagyományos nyelvészetben a „stílus” vagy a „stílusnem” terminust használják a más nyelvészetekben regiszternek nevezett nyelvváltozatokra, és a fentiektől különböző módon kezelik őket. Például Balogh et al. 1971 és Zsemlyei 2009 csak az ún. „irodalmi nyelv”-re, másként mondva a sztenderd nyelvváltozatra korlátozzák a stílusok kérdését, és ennek köznyelvnek nevezett beszélt változatát a szónoki stílusra és a társalgásira, az írott változatát pedig a tudományos stílusra, a hivatalosra, a publicisztikaira és a szépirodalmira osztják fel. A román hagyományos nyelvészetben is található hasonló nézet. Ion Coteanu az ún. „irodalmi nyelv”-ben szépirodalmi, tudományos és jogi-hivatalos stílust különböztetett meg. Ezekhez más nyelvészek hozzáadták például a publicisztikai, a társalgási, a szónoki, a levelezési és a távirati stílust. A francia nyelvészetben egyes szerzők a „nyelvi regiszter” és a „nyelvi szint” terminusokat használják szinonimákként. Mások mindkettőt használják ugyanazzal a nyelvi realitással kapcsolatban, de megkülönböztetik a két terminust mint olyanokat, amelyek ennek két aspektusát nevezik meg. Megint más szerzők nem különböztetik meg a kettőt, és vagy csak a „szint” terminust, vagy csak a „regiszter” terminust használják. Azon nyelvészek között, akik megkülönböztetik a szinteket a regiszterektől, vannak olyanok, akik különböző módon tekintik azt, amit ezek a terminusok megneveznek. Az egyik mód abból a Ferdinand de Saussure által hangoztatott különbségből indul ki, amelyet a nyelv mint elvont valami és a beszéd mint ennek konkrét megvalósulása között tesz. Ennek megfelelően a szintek a nyelvhez, a regiszterek pedig a beszédhez tartoznak. Eszerint a regiszterek a mindegyik beszélő által konkrétan megvalósított nyelvi szintek. Más nyelvészek szerint a szintek a sztenderd nyelvváltozat ismeretéhez kötöttek, azaz használatuk a beszélő iskolázottsági szintjétől függ. Eszerint megkülönböztethető egy értelmiségi, egy népi és egy ezek között elhelyezkedő közepes szint. Ezzel szemben a regiszterek a kommunikációs helyzetekkel vannak kapcsolatban, és rendelkezhet velük egyazon beszélő is, aki a helyzetek szerint használhatja őket. Egy másik nézet szerint a nyelvi szintek az írott nyelv, az emelkedett nyelv, a szokásos nyelv és a beszélt nyelv, a regiszterek vagy stílusok pedig a szintek alkategóriái; köztük van a fesztelen regiszter, az irodalmi stílus, a költői stílus stb. Akár regisztereknek, szinteknek, stílusoknak vagy kódoknak nevezik őket, az így megnevezett nyelvváltozatokat két tényezőcsoport, egyrészt a beszélő jellegzetességei, másrészt a kommunikációs helyzet jellegzetességei szerint használják. A beszélőt az iskolázottsági szintje, a társadalmi hovatartozása, a szándékai (ezek között az is, hogy milyennek akar tűnni), a családi neveltetése, a kora jellemzik, valamint az a képessége vagy készsége, hogy egyik vagy másik regisztert használja. A kommunikációs helyzetet a megnyilatkozások címzettjének a beszélőével azonos típusú jellegzetességei, a partnerek közötti viszony intimitási foka és a közöttük levő hierarchiai viszony határozza meg. (hu)
- A szociolingvisztikában a nyelvi regiszter terminus olyan nyelvváltozat-típust nevez meg, amelynek többféle, nyelvészeti irányzattól vagy nyelvésztől függő kezelése található, és ugyanakkor több terminus is a megnevezésére. Az angol nyelvű nyelvészetben egyes szerzők, például szerint a regiszter olyan nyelvváltozat, amelyet a beszélő a kommunikációs helyzet szerint választ ki több közül. Ehhez hasonló értelemben más angol nyelvű nyelvészek, például , a „stílus” terminust használják „regiszter” helyett. Ebben a nyelvészetben olyan regiszterpéldák találhatók, mint tudományos, vallási (például a prédikációé), a szülőkkel a gyerekeikhez szólva használt, az alkalmazott által a felettesével használt stb. A magyar nyelvészetben például Kálmán László és Trón Viktor vették át ezt a nézetet a „regiszter”, a „stílus”, a „stílusréteg” és a „kód” terminusokat szinonimákként használva. Ezeket osztályozni lehet aszerint, hogy mire szolgál a kommunikáció, például parlamenti felszólalás, bolti vásárlás; a kommunikáció médiuma szerint, azaz beszéd (ebben például rádióinterjú) vagy írás; a partnerek státusza szerint, például beosztott – felettes, baráti viszonyban levő partnerek, tegeződők, „tetszikezési” viszonyban levők. Megtalálható még a „regiszter” terminus a magyar nyelvészetben egészen más jelentéssel is. Például Bokor József vagy Zsemlyei János regiszterek alatt a csoport- vagy rétegnyelvek szó- és kifejezéskészletét értik. A magyar hagyományos nyelvészetben a „stílus” vagy a „stílusnem” terminust használják a más nyelvészetekben regiszternek nevezett nyelvváltozatokra, és a fentiektől különböző módon kezelik őket. Például Balogh et al. 1971 és Zsemlyei 2009 csak az ún. „irodalmi nyelv”-re, másként mondva a sztenderd nyelvváltozatra korlátozzák a stílusok kérdését, és ennek köznyelvnek nevezett beszélt változatát a szónoki stílusra és a társalgásira, az írott változatát pedig a tudományos stílusra, a hivatalosra, a publicisztikaira és a szépirodalmira osztják fel. A román hagyományos nyelvészetben is található hasonló nézet. Ion Coteanu az ún. „irodalmi nyelv”-ben szépirodalmi, tudományos és jogi-hivatalos stílust különböztetett meg. Ezekhez más nyelvészek hozzáadták például a publicisztikai, a társalgási, a szónoki, a levelezési és a távirati stílust. A francia nyelvészetben egyes szerzők a „nyelvi regiszter” és a „nyelvi szint” terminusokat használják szinonimákként. Mások mindkettőt használják ugyanazzal a nyelvi realitással kapcsolatban, de megkülönböztetik a két terminust mint olyanokat, amelyek ennek két aspektusát nevezik meg. Megint más szerzők nem különböztetik meg a kettőt, és vagy csak a „szint” terminust, vagy csak a „regiszter” terminust használják. Azon nyelvészek között, akik megkülönböztetik a szinteket a regiszterektől, vannak olyanok, akik különböző módon tekintik azt, amit ezek a terminusok megneveznek. Az egyik mód abból a Ferdinand de Saussure által hangoztatott különbségből indul ki, amelyet a nyelv mint elvont valami és a beszéd mint ennek konkrét megvalósulása között tesz. Ennek megfelelően a szintek a nyelvhez, a regiszterek pedig a beszédhez tartoznak. Eszerint a regiszterek a mindegyik beszélő által konkrétan megvalósított nyelvi szintek. Más nyelvészek szerint a szintek a sztenderd nyelvváltozat ismeretéhez kötöttek, azaz használatuk a beszélő iskolázottsági szintjétől függ. Eszerint megkülönböztethető egy értelmiségi, egy népi és egy ezek között elhelyezkedő közepes szint. Ezzel szemben a regiszterek a kommunikációs helyzetekkel vannak kapcsolatban, és rendelkezhet velük egyazon beszélő is, aki a helyzetek szerint használhatja őket. Egy másik nézet szerint a nyelvi szintek az írott nyelv, az emelkedett nyelv, a szokásos nyelv és a beszélt nyelv, a regiszterek vagy stílusok pedig a szintek alkategóriái; köztük van a fesztelen regiszter, az irodalmi stílus, a költői stílus stb. Akár regisztereknek, szinteknek, stílusoknak vagy kódoknak nevezik őket, az így megnevezett nyelvváltozatokat két tényezőcsoport, egyrészt a beszélő jellegzetességei, másrészt a kommunikációs helyzet jellegzetességei szerint használják. A beszélőt az iskolázottsági szintje, a társadalmi hovatartozása, a szándékai (ezek között az is, hogy milyennek akar tűnni), a családi neveltetése, a kora jellemzik, valamint az a képessége vagy készsége, hogy egyik vagy másik regisztert használja. A kommunikációs helyzetet a megnyilatkozások címzettjének a beszélőével azonos típusú jellegzetességei, a partnerek közötti viszony intimitási foka és a közöttük levő hierarchiai viszony határozza meg. (hu)
|
