Property Value
dbo:abstract
  • A rekreáció, illetve kikapcsolódás fogalom, melynek jelentéstartalma a köznyelvben dominánsan a szabadidő-eltöltés kultúrája, habár némileg komplexebb, árnyaltabb a szakszerű meghatározása. A rekreáció lélektani és biológiai szempontból megállapított emberi szükségletet elégít ki, valamint a jólét, a jó közérzet és a minőségi élet megteremtését, illetve az önfejlődést szolgálja, miközben a rekreációs tevékenységben részt vevő, a munkában vagy más foglalatosságban kifáradt személy felüdülését, felfrissülését és szórakozását is eredményezi, így legvilágosabban regeneráló hatású tevékeny pihenésnek definiálható. Számottevő formája van, amelyek rendszerint igazodnak az egyén érdeklődéséhez, életmódjához, közösségéhez és értékrendjéhez. Magában foglalja a rekreáció minden olyan társas, játékos, kultúr- és sporttevékenységet, melyet a napi fő elfoglaltság által okozott fáradtság, feszültség feloldása, a testi-lelki-szellemi teljesítőképesség helyreállítása, fokozása érdekében tesz szabad felhasználású ideje alatt az ember. Ennek fényében egyes szakértők szerint összességében megállapítható, hogy a rekreáció célja a „mással való foglalkozás”. A tevékenység jellegének és eszközének megfelelően szellemi és fizikai (mozgásos) csoportokba sorolják a rekreáció eltérő változatait, ámde számos esetben nem egyértelmű a beosztás az egészség szövevényes értelmezése és az emberi tevékenységek összetettsége miatt. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 360063 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5596 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22370513 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Rekreáció (hu)
  • Rekreáció (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of