| dbo:abstract
|
- A reális vagy realisztikus mese olyan meseműfaj, mely formáját tekintve mese, de a csodás elem hiányzik belőle. A magyar elnevezés a jellegre utal, míg a német és angol terminus (Schwank, joke) konkrét műfajt jelöl. Ennek alapján ide sorolható az , a , , rátótiáda, , formulamesék nagy része; kirekesztődik azonban AaTh 1350–1874 csoportba tartozó típusok egy része, mivel nem tréfásak. Az ide sorolta az anekdotákat is. (Mások az anekdotákat és vicceket külön kategorizálták.) Egy újabb, ma elfogadott felosztás szerint ide kerülnek a házaspárokról (AaTh 1350–1379), a bolond asszonyról és férjéről (AaTh 1380–1404), a bolond házaspárról (AaTh 1430–1439), a bolond emberről és feleségéről (AaTh 1405–1429) szóló reális mesék, lányokról (asszonyokról) (AaTh 1440–1449), háztűznézőről (AaTh 1450–1474), az öreg lányokról (AaTh 1475–1499) és egyéb asszonyokról szóló mesék (AaTh 1500–1524); férfiakról szóló tréfás reális mesék: az ügyes fickóról (AaTh 1525–1639), szerencsés véletlenekről (AaTh 1640–1674), az ostoba emberről (AaTh 1675–1724), a papokról és egyéb egyházi személyekről (AaTh 1725–1874). A legnépszerűbb magyar reálismese-típusok: a Csalóka Péter, a , Prücsök; az asszonyokon és papokon gúnyolódó mesék: a lusta, szószátyár, ivásban és szerelemben mértéket nem ismerő nőkről és egyházi személyekről (kántor, stb.) Ezekben a tréfás elem dominál, végső mondanivalójuk azonban gyakran keserű (pl.: az efezusi özvegy, Kelemenke ködmönkéje, Lúdas Matyi). Különösen igaz ez a későbbi szerkesztésektől, beavatkozásoktól mentes változatokra, melyeket parasztoktól gyűjtöttek. Nyomdafestéket gyakran nem tűrnek, hangvételük következtében közlésre nem alkalmasak. (hu)
- A reális vagy realisztikus mese olyan meseműfaj, mely formáját tekintve mese, de a csodás elem hiányzik belőle. A magyar elnevezés a jellegre utal, míg a német és angol terminus (Schwank, joke) konkrét műfajt jelöl. Ennek alapján ide sorolható az , a , , rátótiáda, , formulamesék nagy része; kirekesztődik azonban AaTh 1350–1874 csoportba tartozó típusok egy része, mivel nem tréfásak. Az ide sorolta az anekdotákat is. (Mások az anekdotákat és vicceket külön kategorizálták.) Egy újabb, ma elfogadott felosztás szerint ide kerülnek a házaspárokról (AaTh 1350–1379), a bolond asszonyról és férjéről (AaTh 1380–1404), a bolond házaspárról (AaTh 1430–1439), a bolond emberről és feleségéről (AaTh 1405–1429) szóló reális mesék, lányokról (asszonyokról) (AaTh 1440–1449), háztűznézőről (AaTh 1450–1474), az öreg lányokról (AaTh 1475–1499) és egyéb asszonyokról szóló mesék (AaTh 1500–1524); férfiakról szóló tréfás reális mesék: az ügyes fickóról (AaTh 1525–1639), szerencsés véletlenekről (AaTh 1640–1674), az ostoba emberről (AaTh 1675–1724), a papokról és egyéb egyházi személyekről (AaTh 1725–1874). A legnépszerűbb magyar reálismese-típusok: a Csalóka Péter, a , Prücsök; az asszonyokon és papokon gúnyolódó mesék: a lusta, szószátyár, ivásban és szerelemben mértéket nem ismerő nőkről és egyházi személyekről (kántor, stb.) Ezekben a tréfás elem dominál, végső mondanivalójuk azonban gyakran keserű (pl.: az efezusi özvegy, Kelemenke ködmönkéje, Lúdas Matyi). Különösen igaz ez a későbbi szerkesztésektől, beavatkozásoktól mentes változatokra, melyeket parasztoktól gyűjtöttek. Nyomdafestéket gyakran nem tűrnek, hangvételük következtében közlésre nem alkalmasak. (hu)
|
