Property Value
dbo:abstract
  • A Ritkaházai harangláb egyes forrásokban Kétvölgyi harangláb műemlék a Vendvidéken, Ritkaháza egykori vendvidéki szlovén községben, amely ma Kétvölgy része, s alig két kilométerre fekszik a szlovén határtól. A szoknyás harangláb a falu egyik nagy látványossága, ehhez hasonló Orfalu községben található. A haranglábat 1865-ben építette a község lakossága saját vagyonából, az akkori bíróval, Trajbár Györggyel. A lakosság körében fennmaradt történet szerint a falusiak és a bíró, valamint annak szomszédai között nézeteltérés támadt a harangláb helyét illetően. Trajbár és szomszédai, akik a legjómódúbbak voltak, azt szerették volna, ha az ő oldalukon állna a harangláb, amely a szomszéd községhez Csöpinchez (ma Kerkafő, Čepinci, Szlovénia) volt közel, a falu legtávolabbi részén, viszont a többi falusi Ritkaháza közepén szerette volna látni a haranglábat. Mivel nem jutottak egyezségre, ezért a helybeli kocsmáros elhatározta, hogy maga téríti jobb belátásra a bírót. Felkért négy legényt, hogy éjjel hozzák el a harangot a bíró házából. Azok ezt megtették, majd a kocsmához érve elkezdték teljes erőből verni, amivel felriasztották az embereket és a harang hangját hallani lehetett a szomszéd falvakban, így Permisén, Csöpincen és még Felsőszölnökön is. Így a haranglábat a kocsma mellett állították fel. Az építmény nyitott szoknyás harangláb, négyoszlopos. A gerendák bonyolult alakban illeszkednek hozzá, belül két gerenda tartja a harangtornyot. Először zsúpfedeles volt a tető, az 1960-as években szürke palára cserélték, a torony bádogtetőt kapott. 2007-ben felújításra került a harangláb, ekkor a tetőzetet lecserélték mind a szoknyán, mind a tornyon vörös cserépre, s új keresztet is kapott, amely akárcsak az előző, két ágú. A harangot Grazban készítette egy Karl Feltl nevezetű öntő, akinek neve olvasható a harang egyik oldalán. A másik oldalon egy angyal található, az ún. „igazság angyala,” aki az egyik kezében lángoló kardot, a másikban serpenyős mérleget tart.Korábban a haranghúzást kézzel végezték, mára gépesített, időzíthető harangozó szerkezet található.A harangláb mellett van a község egykori, mára használaton kívül álló tűzoltó szertára. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 365232 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3198 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21496759 (xsd:integer)
prop-hu:hely
prop-hu:kép
  • Ritkaházi harangláb .jpg (hu)
  • Ritkaházi harangláb .jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A ritkaházai harangláb egykor (hu)
  • A ritkaházai harangláb egykor (hu)
prop-hu:másNév
  • Kétvölgyi harangláb (hu)
  • Kétvölgyi harangláb (hu)
prop-hu:név
  • Ritkaházai harangláb (hu)
  • Ritkaházai harangláb (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Magyarország (hu)
  • Magyarország (hu)
prop-hu:rekonstrukciókÉvei
  • 2007 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:építésÉve
  • 1865 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Ritkaházai harangláb (hu)
  • Ritkaházai harangláb (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of