Property Value
dbo:abstract
  • Ronnie O’Sullivan, teljes nevén Ronald Antonio O’Sullivan OBE jelenlegi világ második angol sznúkerjátékos, hatszoros világbajnok. Rendkívül gyors, támadó szellemű játékstílusa miatt kapta a Rocket (rakéta) becenevet. Hivatásossá 1992-ben, tizenhét évesen vált, első szezonja után az ötvenhetedik helyen állt. Először a 2002–03-as szezonban volt világelső, ezt később még négyszer mondhatta el magáról, valamint 2019. március 25-e és augusztus 11-e között ismét világelső volt. A sportág legnagyobb presztízzsel bíró versenyei közül a világbajnokságot hatszor (2001, 2004, 2008, 2012, 2013, 2020), a hétszer (1993, 1997, 2001, 2007, 2014, 2017, 2018) és a hétszer (1995, 2005, 2007, 2009, 2014, 2016, 2017) tudta megnyerni. Ő tartja a rekordot a Mastersen és egy nem pontszerző versenyen, a , ezen 2011-ben tizedszer sikerült az élen végeznie. A százas breakek összetett listáján 1100-zal, az összkereseti listán több mint 11,7 millió angol fonttal áll az első helyen. Övé a legtöbb (147), ezt tizenöt alkalommal sikerült elérnie. Párhuzam Hendryvel, hogy a skót 1996-os győzelme óta ő volt az első, aki meg tudta védeni világbajnoki címét (2012, 2013). Ezt követően 7 évvel később, 2020-ban hódította el a világbajnoki trófeát, ezzel holtversenyben a 2. legeredményesebb játékossá vált a világbajnokságok történetében. Ronnie O’Sullivan napjaink egyik legnépszerűbb játékosa, akit többen a snookertörténet legjobbjának is tartanak. Eredményei mellett azonban számos vitás eset is az ő nevéhez fűződik, ezek közül a legismertebb az, amikor egy Hendry elleni összecsapáson rossz játéka miatt elhagyta a mérkőzés helyszínét. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 663598 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 171886 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23717632 (xsd:integer)
prop-hu:becenév
  • The Magician (hu)
  • The Essex Exocet (hu)
  • The Rocket (hu)
  • The Magician (hu)
  • The Essex Exocet (hu)
  • The Rocket (hu)
prop-hu:coauthors
  • Hattenstone, Simon (hu)
  • Hattenstone, Simon (hu)
prop-hu:edition
  • rev. ed. (hu)
  • rev. ed. (hu)
prop-hu:first
  • Ronnie (hu)
  • Ronnie (hu)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:kereset
  • 11.899000 (xsd:double)
prop-hu:kispontszerzőGyőzelem
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Ronnie O’Sullivan at Snooker German Masters 2015-02-06 07.jpg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Ronnie O’Sullivan a 2015-ös German Masters-en (hu)

prop-hu:last
  • O'Sullivan (hu)
  • O'Sullivan (hu)
prop-hu:legjobbHelyezés
  • 1 (xsd:integer)
prop-hu:legnagyobbBreak
  • 147 (xsd:integer)
prop-hu:location
  • London (hu)
  • London (hu)
prop-hu:nemRanglistagyőzelem
  • 33 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Ronnie O’Sullivan (hu)
  • Ronnie O’Sullivan (hu)
prop-hu:profiKarrier
  • 1992 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • Orion (hu)
  • Orion (hu)
prop-hu:ranglistagyőzelem
  • 37 (xsd:integer)
prop-hu:százasBreakek
  • 1100 (xsd:integer)
prop-hu:születésiOrszág
prop-hu:születésiVáros
prop-hu:teljesNév
  • Ronald Antonio O’Sullivan (hu)
  • Ronald Antonio O’Sullivan (hu)
prop-hu:title
  • Ronnie: The Autobiography of Ronnie O'Sullivan (hu)

prop-hu:url
prop-hu:világbajnok
  • 2001 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 2004 (xsd:integer)
prop-hu:állampolgárság
  • angol (hu)
  • angol (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Ronnie O’Sullivan (hu)
  • Ronnie O’Sullivan (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:játékos of
is prop-hu:leghíresebbSportolók of
is prop-hu:név of
is prop-hu:szöveg of
is foaf:primaryTopic of