Property Value
dbo:abstract
  • A Rózsa Ferenc-díj a Kormány által 1959-ben alapított díj volt, újságírók elismerésére. Első ízben 1960-ban, utoljára 1989-ben adományozták. Ez idő alatt 192 fő kapta meg. Azok a kiemelkedő munkát végző újságírók kaphatják, akik "a szocializmus ügye iránti elkötelezettséggel, magas színvonalon tesznek eleget hivatásuknak, munkásságukkal a nyomtatott sajtóban, a rádióban vagy a televízióban adnak hű képet hazánk és a bennünket körülvevő világ fejlődéséről és gondjairól, őszinte és igényes tájékoztatással, a politikai és a kulturális nevelés eszközeivel is mozgósítanak közös céljainkért". Az eredetileg 3 fokozatban évenként adományozható díjat kezdetben a művelődésügyi miniszter, 1970-től a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke adományozta. A díjak átadására 1969-ig a Magyar Sajtó Napján (december 7.), 1970-től minden év április 4-én került sor. Az 1970-es évek közepétől a kitüntetés fokozat nélküli volt.A Rózsa Ferenc-díj 1990-ben megszűnt. A Táncsics Mihály-díj váltotta fel. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1071059 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 8182 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22890777 (xsd:integer)
prop-hu:alapításÉve
  • 1959 (xsd:integer)
prop-hu:elsőDíjátadás
  • 1960 (xsd:integer)
prop-hu:képaláírás
  • A díj névadója Rózsa Ferenc (hu)
  • A díj névadója Rózsa Ferenc (hu)
prop-hu:legutóbbiDíjátadás
  • 1989 (xsd:integer)
prop-hu:magyarNév
  • Rózsa Ferenc-díj (hu)
  • Rózsa Ferenc-díj (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Rózsa Ferenc-díj (hu)
  • Rózsa Ferenc-díj (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:award of
is prop-hu:díjak of
is prop-hu:kitüntetései of
is foaf:primaryTopic of