Property Value
dbo:abstract
  • Az alábbi listán azok a feltalálók (vagy természeti jelenségek felfedezői) szerepelnek, akiknek halálát saját találmányuk, illetve kutatásaik okozták. * Franz Reichelt (1878 – 1912. február 4.), szabómester, aki az Eiffel-toronyról való leugrással akarta kipróbálni találmányát, egy ejtőernyőhöz hasonló eszközt. A legelső próbálkozása során, bár a hatóságoknak azt mondta, hogy először próbabábuval végezné el a kísérletet, személyesen ugrott le. A szerkezet nem működött, a feltaláló 60 méteres magasságból a mélybe zuhant és meghalt. * Alekszandr Alekszandrovics Bogdanov (1873–1928), fizikus és kutató, aki egy „megfiatalítási” technológiai kísérletet vezetett, melynek során önkéntesen vérátömlesztést hajtott végre egy olyan betegtől, aki maláriában és tuberkulózisban szenvedett. Halálát az így szerzett fertőzés okozta. * (1813–1867), egy zúzta össze a lábait, amelyet feltalált. Halálát a sérülésekből adódó fertőzés okozta. * (1819–1870), angol hajóskapitány, aki 1866-ban megtervezte a nevű hajót. 1870-ben tervezési hibák következtében a hajó kettétört, így feltalálója és 500 fős legénysége odaveszett. * Marie Curie (1867–1934), lengyel vegyész és fizikus, halt meg, amelyet a radioaktivitással kapcsolatos kutatásai során elszenvedett sugárdózisok okoztak. Akkoriban még ismeretlenek voltak a radioaktív sugárzás hatásai. * Otto Lilienthal (1848–1896. augusztus 10.) egyik vitorlázó repülőgépével szenvedett balesetet, melynek sérüléseibe két nap múlva belehalt. * (1889. május 18. – 1944. november 2.), gépészmérnök, 51 éves korában -vírussal fertőződött meg, emiatt mozgásképtelenné vált. Hogy segítsen magán, feltalált egy bonyolult csiga- és kötélrendszert, hogy fel tudjon kelni az ágyból. A szerencsétlenül járt feltalálót a kötelek fojtották meg 55 éves korában. * (†1903) a General Electric alkalmazottja volt. A biciklijéhez feltalált új motor kipróbálása során egy dombról legurulva szörnyethalt. * Aurel Vlaicu (1882–1913), a Kárpátokat próbálta saját repülőgépével, a Vlaicu II-vel átrepülni, amellyel lezuhant és meghalt. * (1644–1703) egy általa feltalált világítótoronyban halt meg, amely vihar következtében összedőlt. Utolsó szavai ezek voltak: „Ez a legnagyobb vihar, amely valaha volt”. * -t 1911. november 9-én végezték ki abban a villamosszékben, amelynek továbbfejlesztésében korábbi börtönbüntetése során ő maga segédkezett. * Enyedi Sámuel (18. század), repülő szerkezetet próbált alkotni, de háza ablakából kilépve lezuhant, s meghalt. * (1754–1785) francia fizikus a Montgolfier fivérekkel együtt dolgozott a hőlégballon kifejlesztésén. 1785. június 15-én megpróbálta átrepülni találmányával a La Manche-csatornát, de lezuhant. Ezzel ő lett az első ember a világon, aki légikatasztrófában halt meg. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 442861 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5726 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23520615 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Saját kutatásuknak áldozatul esett feltalálók listája (hu)

prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of