Property Value
dbo:abstract
  • Salif Keïta (1949. augusztus 25.) egy nemzetközileg is elismert afro-pop énekes-zeneszerző Maliból. Több szempontból is kivételesnek számít, egyrészt őt tartják „Afrika arany hangjának”, a mali királyi család egyenes ági leszármazottja, és ráadásul albínó. Nemesi származása miatt nem lehetett volna énekes, mert ez a griotok, vagyis az afrikai énekes bárdok feladata. Keita városában született, mind a családja, mind a közösség számára kívülálló volt, mert az albinizmus a mandika nép hiedelme szerint balszerencsét jelentett. 1967-ben elhagyta a várost, és Bamakóba költözött, ahol először az államilag is támogatott Super Rail Band de Bamako együttes tagja lett, majd a Les Ambassadeurs együtteshez csatlakozott. Az 1970-es évek közepén az együttessel Elefántcsontpartra menekültek a Maliban uralkodó politikai viszályok miatt, majd nevüket Les Ambassadeurs Internationales-ra változtatták. 1977-ben Keitát a guineai elnök Nemzeti Érdemrenddel jutalmazta zenei munkásságáért. Az énekes 1984-ben Párizsba költözött. Zenéje ötvözi az európai, amerikai és nyugat-afrikai dallamvilágokat, mindezt muzulmán hitvilággal keverve. A dalaiban leggyakrabban előforduló hangszerek a balafon, a djembe, a gitár, a kora, az orgona, a szaxofon és a szintetizátor. Keita Európában talán legismertebb dala a Tomorrow, mely a Will Smith főszereplésével készült, Muhammad Ali életét bemutató című film egyik betétdala volt. 2002-ben jelent meg a Moffou albuma amelynek egyik legismertebb kislemeze a Madan, amelyhez többek között a francia dj/producer Martin Solveig is készített remixet. A szám eredetije és remixei számos válogatásra és dj mixre felkerültek a 2000-es évek elején. (hu)

dbo:genre
dbo:personFunction
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 286753 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4687 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22849965 (xsd:integer)
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • Salif Keïta (hu)
  • Salif Keïta (hu)
prop-hu:születésiDátum
  • 1949 (xsd:integer)
prop-hu:tevékenység
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Salif Keïta (hu)
  • Salif Keïta (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Salif Keïta (hu)
  • Salif Keïta (hu)
is foaf:primaryTopic of