Property Value
dbo:abstract
  • A Santa Reparata Firenze egykori katedrálisa, melyet a 4–5. században építettek egy római romjain. Helyén ma a Firenzei dóm áll. A templom a nevét egy mártírhalált halt lányról kapta. Három hajóból, melyeket oszlopok választottak el egymástól, és egy apszisból állt. A bizánci háborúk során lerombolták, de a 7. és a 9. század között újjáépítették, bár kissé megváltoztatva: két oldalkápolnát csatoltak hozzá és a kolonnádokat négyszögletesre cserélték, pilléres oszlopokkal. 1000 és 1100 között kriptát nyitottak az apszis felőli részen, és létrehoztak egy magasított is, kívül pedig két harangtornyot emeltek az apszis mellett. A firenzei Dóm ennek a templomnak a helyén épült, pontosabban szinte a templom köré építették, így a Santa Reparata lebontására csak 1375-ben került sor. 1966-ban, amikor a Dóm padlózatát restaurálták, a régészek feltárták a templom romjait. Lent tágas helyiség van, mely jelenleg a Dóm jobb oldali hajójának első és második oszlopa közötti lejáraton át közelíthető meg. A helyiséget Morozzi építész állította helyre, benne az egykori freskók töredékei, néhány prelátus és közéleti személyiség sírköve valamint a Dóm kupoláját építő Filippo Brunelleschi sírhelyét jelölő tábla, és a mozaik- ill. vöröstégla-padlózat maradványai láthatóak. A Santa Reparata templomban volt eltemetve többek között II. Miklós pápa és Itáliai Konrád. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 571554 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2044 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22492927 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Santa Reparata (hu)
  • Santa Reparata (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of