Property Value
dbo:abstract
  • A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola a Pannonhalmi Bencés Kongregáció, a Kapisztrán Szent Jánosról (2006-tól a Magyarok Nagyasszonyáról) nevezett Ferences Rendtartomány és a Piarista Rend Magyarországi Rendtartománya közös hittudományi főiskolája, amely jogilag 2000. január 1-jén jött létre. A három rend magyarországi vezetői 1995 óta tárgyaltak hittudományi főiskoláik (a , a és a Kalazantinum Piarista Hittudományi és Tanárképző Főiskola) egyesítéséről, és végül 1998-ban állapodtak meg erről. Ekkor határoztak arról is, hogy az integrációval létrehozandó főiskola székhelye a piaristák budapesti, Váci utcai rendháza lesz, amely ekkor még az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának használatában volt. A megállapodás szerint a piarista rend 30 évre ingyenes használatot biztosít a főiskolának, ennek fejében viszont a Sapientia a világbanki támogatásból rekonstruálja az épületet és az épület felső emeletein kialakítandó főiskolai kollégiumot átengedik a piarista növendékház használatára. 1999-ben arról is döntés született, hogy a főiskola része lesz a Ward Mária Hitoktatóképző Tanfolyam is, amely a Sapientia Ward Mária esti tagozataként működik tovább. A főiskola első tanéve 2000 szeptemberében kezdődött. A tanítás a piaristák Duna-parti épületének néhány tantermében folyt, az adminisztráció pedig a Ferenciek terén, a Vigilia Kiadó helyiségeiben dolgozott. 2001 szeptemberétől a főiskolára már világi hallgatók is jártak, a hittanár-nevelő-lelkipásztori munkatárs szakon. A Váci utcai épület felújítása ténylegesen 2001 augusztusában kezdődött meg és 2002 decemberére fejeződött be. A tanítás 2003 januárjától már a rekonstruált épületben folyt és átköltözött a főiskola adminisztrációja is. Az egykori piarista levéltár helyén kialakított új kápolnát 2004. november 18-án szentelte föl Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. Az iskola első főigazgatója Lukács László piarista lett. (hu)

dbo:postalCode
  • H-1364 Budapest, Pf: 235
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 177131 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4227 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21608148 (xsd:integer)
prop-hu:alapításIdeje
  • 2000 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • 1052 (xsd:integer)
prop-hu:honlap
prop-hu:név
  • Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (hu)

prop-hu:postacím
  • H-1364 Budapest, Pf: 235 (hu)
  • H-1364 Budapest, Pf: 235 (hu)
prop-hu:rektor
  • Dr. Várnai Jakab OFM (hu)
  • Dr. Várnai Jakab OFM (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (hu)
  • Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:homepage
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • (hu)
  • Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (hu)
  • (hu)
  • Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (hu)
is prop-hu:publisher of
is foaf:primaryTopic of