dbo:abstract
|
- Sara Errani (Bologna, 1987. április 29. –) olasz hivatásos teniszezőnő, párosban ötszörös Grand Slam-tornagyőztes és korábbi világelső, olimpikon. 2002-ben kezdte profi pályafutását. WTA-tornán eddig kilencszer győzött egyéniben, és huszonhétszer párosban, emellett négy egyéni és hét páros ITF-tornagyőzelmet szerzett. Első egyéni WTA-győzelmét 2008-ban aratta Palermóban. Legkiemelkedőbb egyéni Grand Slam-szereplését a 2012-es Roland Garroson nyújtotta, ahol egyéniben egészen a döntőig jutott. Párosban Roberta Vinci oldalán karrier Grand Slamet értek el, miután az Australian Openen 2013-ban és 2014-ben, a Roland Garroson 2012-ben, Wimbledonban 2014-ben, és a US Openen 2012-ben nyerték el a trófeát. Legjobb világranglista-helyezése egyéniben az ötödik volt 2013. május 20-án, a US Open 2012. évi megnyerését követően párosban világelső lett. Összesen 87 héten keresztül állt a világranglista élén. 2017. augusztusban doppingvétség miatt kéthónapos eltiltást kapott. Az ITF elfogadta a védekezését, mely szerint édesanyja rákgyógyszere esett bele véletlenül az általa főzött levesbe. Mivel a június 7-én végzett ismételt teszt már negatív volt, az ITF álláspontja szerint valóban nincs rá bizonyíték, hogy a játékos rendszeresen szedett volna letrozol tartalmú szert, nem követett el hibát, illetve gondatlanság sem terheli. Mivel a vétség mértéke minimális, ez tükröződik az eltiltás csekély időtartamán: a játékosnak csak két hónapot kell kihagynia, és októberben ismét teniszezhet. Eltiltását követően első versenyén, a Tianjin Openen párosban tornagyőzelmet aratott, egyéniben az elődöntőig jutott. (hu)