Property Value
dbo:abstract
  • A Sarló csehszlovákiai magyar ifjúsági mozgalom a cserkészmozgalomból fejlődött ki. folyóirat szellemi holdudvarából kinövő kezdeményezés bölcsője felett a szlovákiai magyar szellemi élet egyéniségei bábáskodtak, többek között Győry Dezső, Szalatnai Rezső és Szombathy Viktor. Jelentős hatással voltak a sarlósokra a 20. század első felének magyar írói: Szabó Dezső, Ady Endre és Móricz Zsigmond. Első szervezete az 1925-ben alapított volt, a Sarló mozgalmat 1928. augusztus 1-jén hozták létre, a falujáró, úgynevezett regöscserkészet kérdéseinek megvitatására összehívott, gombaszögi táborukban. Önálló társadalmi szervezetként 1930 októberétől működött. A második szakaszban (1928–1931) a szervezet vezető szerepre tett szert a csehszlovákiai magyar diákmozgalomban, ugyanakkor ideológiailag fokozatosan közeledett a „tudományos szocializmus” eszméihez. A harmadik szakaszban – amely a mozgalom befejeződését jelenti – a sarlósok egy része bekapcsolódott és együttműködött a Csehszlovák Kommunista Párttal. Központja Pozsonyban volt. A mozgalom a tudományos szociográfia eszközeivel megpróbálta feltérképezni és leírni a szlovákiai és kárpátaljai (főképp falusi) magyarok életét. A Duna menti népek egymásra utaltságát, összefogásuk szükségességét hangsúlyozták. Gyorsan szakítottak az őket kezdetben támogató szlovák kormánypártokkal és a magyar pártokkal is, majd a mozgalom 1931 szeptemberében tartott országos kongresszusán kierőszakolták, hogy a Sarló csatlakozzon a kommunista mozgalomhoz. Ezt a döntést a tagság többsége nem volt hajlandó elfogadni, és emiatt a mozgalom az 1930-as évek közepére gyakorlatilag elhalt. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1397118 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3046 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23762638 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Sarló mozgalom (hu)
  • Sarló mozgalom (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of