dbo:abstract
|
- A Save Me a tizedik dal a brit Queen rockegyüttes 1980-as The Game albumáról. A szerzője Brian May gitáros volt, a dalszöveget egy barátjáról írta, „aki egy rossz korszakon ment akkoriban keresztül. Valakiről, akinek a kapcsolata teljesen elcsesződött.” A dalban lassú balladai részek versszakok, és zajos refrén váltják egymást. G-dúrban íródott, és percenként 80-as a ritmusa. 1979 nyarán vették fel a müncheni Musicland Studiosban, May zongorázott a felvételen. 1980. január 25-én kislemezen is megjelent, és a tizenegyedik helyet érte el a slágerlistán. A Record Mirror kritikusa kedvezően írt róla: „még panaszosabb ének, még kétségbeesettebb önmarcangolás.” A The Washington Post szerint, mint ahogy az album összes dalát, ezt is az együttes pénz és sikeréhsége inspirálta: „a szokásos Queen szabványra épül – operai ének (bár ebből kevesebb van), erőteljes rájátszások, és túlzsúfolt hangszerelés.” Az NME szerint „hulladék zene egy hulladék együttestől.” 1979. december 22-én forgatták hozzá a videóklipet az Alexandra Palace-ban. Keith McMillan rendezte, egyrészt élő felvételekből, másrészt animációs betétekből állt össze. 1979 és 1982 között rendszeresen játszották a koncerteken, a színpadon is May zongorázott. (hu)