Property Value
dbo:abstract
  • A Scandal (japán kiejtés: [sɯ̥kjandaɽɯ͡β̞], ’Botrány’; stilizálva SCANDAL) japán pop-rock-együttes, amelyet 2006. augusztus 21-én, Oszakában alapított Ono Haruna ritmusgitáros, Szaszazaki Mami szólógitáros, Ogava Tomomi basszusgitáros és Szuzuki Rina dobos. 2008-ban egyetlen független kiadós kislemezzel meghívásokat kaptak Amerikába, Európába és Ázsiába is. 2008 áprilisában az Epic Records kiadóval szerződtek, a mainstream sikert a 2009 októberében megjelent első, Best Scandal című stúdióalbumukkal érték el. A lemezzel az ötödik helyen mutatkoztak be az Oricon eladási listáján, amire egyetlen hangszeres lányegyüttes sem volt képes 2002 óta, valamint jelölték őket a legjobb új előadónak járó díjra az 51. Japan Record Awardson. Második nagylemezük, a Temptation Box 2010-ben jelent meg; megismételte az előző lemez kereskedelmi sikerét, sőt azt valamivel túl is teljesítette; először érték el egy hivatalos slágerlista csúcsát, amikor a Taijó to kimi ga egaku Story kislemez a hongkongi J-pop-lista élére állt, a növekvő népszerűségüknek hála pedig saját televíziós sorozatuk és szinkronszínészi munkák révén a szórakoztatóipar egyéb válfajaiba is belekóstolhattak. Harmadik stúdióalbumukat 2011-ben adták ki, s bár a korábbi lemezekhez képest erősebbek benne a poposabbra vett elemek, azonban a kasszáknál mégis hasonlóan teljesített, mint elődei. Negyedik nagylemezükkel, a 2012-ben megjelent Queens Are Trumps: Kirifuda va Queennel új rekordot állítottak fel, mivel az a negyedik helyezést érte el az Oriconon, mivel korábban egyetlen női együttesnek sem sikerült, hogy az első négy nagylemezük mindegyike a legjobb ötben mutatkozzon be a japán eladási listán. Következő stúdióalbumaikkal, a 2013-as Standarddal, a 2014-es Hello Worlddel, a 2016-os Yellow-val, a 2018-as Honeyvel és a 2020-as Kiss from the Darkness-szel tovább javítottak saját rekordjukon. Bevallásuk szerint ők játsszák a „legerőteljesebb lányos japán pop-rock” zenét. Onón, a frontemberen kívül a többi három lány is énekel a dalok többségében. Kezdeti középiskolás imázsukat, amely a blézeres iskolai egyenruhához hasonló formaruhákat és azokhoz illő bakancsokat jelentett, a Baby Action című albumuktól levetették. Dalszövegeiket rendszerint saját maguk írják, a 2014 decemberében megjelent Hello World című stúdióalbummal irányt váltottak, hiszen a lemezen szereplő legtöbb szám zenéjét is ők szerezték. A zenekar a Zone feloszlása és az idolzene egyre növekvő népszerűsége miatt olyan piaci időszakban alakult, amikor egyetlen japán hangszeres lányegyüttes sem volt, mely a saját szerzésű dalaival képes lett volna kereskedelmi sikereket elérni. A Scandal néhány év leforgása alatt az ország egyik legnagyobb együttesévé nőtte ki magát, ahol egy platina- és két aranylemezük is van, illetve az animékben hallható számaiknak és a tengerentúli fellépéseiknek köszönhetően a szigetország egyik nemzetközileg legnépszerűbb, számottevő külföldi rajongótáborral rendelkező zenekara lett. A japán sajtó szerint a formációnak meghatározó szerepe volt a hangszeres lányegyüttesek számának növekedésében, valamint a „női együttesek új korszakának” első számú képviselőjének, a 2000-es évek hangszeres lányegyütteseinek „úttörőinek” kiáltották ki őket. (hu)

dbo:associate
dbo:country
dbo:genre
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 773275 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 217268 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23694015 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 2006 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:egyébNevek
  • Girls Band, Kansca4, Nintama Scataró, Nurse dzsogakuin, SCAP, Scashi (hu)

prop-hu:együttesNeve
  • Scandal (hu)
  • Scandal (hu)
prop-hu:honlap
  • www.scandal-4.com (hu)
  • www.scandal-4.com (hu)
prop-hu:igazítás
  • right (hu)
  • right (hu)
prop-hu:irány
  • függőleges (hu)
  • függőleges (hu)
prop-hu:kiadó
  • JPU (hu)
  • Epic/Sony (hu)
  • Kitty Room 810 (hu)
  • Victor/her (hu)
  • Wasabi (hu)
  • JPU (hu)
  • Epic/Sony (hu)
  • Kitty Room 810 (hu)
  • Victor/her (hu)
  • Wasabi (hu)
prop-hu:kép
  • SCANDAL .jpg (hu)
  • Logo_of_Scandal_.svg (hu)
  • SCANDAL at AFAX.jpg (hu)
  • SCANDAL band at AFA-X 2010 Singapore.jpg (hu)
  • SCANDAL_logo.svg (hu)

prop-hu:képaláírás
  • A Scandal 2010-ben a szingapúri Anime Festival Asián. Balról jobbra: Ogava Tomomi, Ono Haruna, Szuzuki Rina és Szaszazaki Mami (hu)

prop-hu:logó
  • - (hu)
  • - (hu)
prop-hu:műfaj
prop-hu:ország
  • , Oszaka-fu, Oszaka-si, Mijakodzsima-ku, Kjóbasi (hu)

prop-hu:szélesség
  • 200 (xsd:integer)
  • 220 (xsd:integer)
prop-hu:szöveg
  • Az együttes második logójának egyszerűsített alakja… (hu)
  • …és az utcai viseletükhöz nagyban hasonló kompozíciókban (hu)
  • Japán iskoláslányok egyenruháját mintázó ruhadarabokban … (hu)
  • …és a 2015-ben bemutatott új logó (hu)

prop-hu:tagok
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Scandal (japán együttes) (hu)
  • Scandal (japán együttes) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:artist of
is dbo:associatedBand of
is dbo:musicComposer of
is dbo:presenter of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:együttes of
is prop-hu:együttesNeve of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:előadóKronológia of
is prop-hu:extra of
is prop-hu:főszereplő of
is prop-hu:kapcsolódóElőadók of
is prop-hu:lyrics of
is prop-hu:music of
is prop-hu:műsorvezető of
is prop-hu:writer of
is prop-hu:zene of
is foaf:primaryTopic of