| dbo:abstract
|
- A sejtautomaták olyan diszkrét modellek, amiket a számításelméletben, matematikában, mikrostruktúrák modellezésében használnak fel. A sejtautomata leggyakoribb formája: egy négyzetrácsban (a sejttérben) helyezkedik el, a négyzetrácsok által közrefogott cellákat sejteknek nevezzük. A sejteknek különféle állapotaik lehetnek (véges sokféle), ezeket célszerű színekkel jelölni. Ahogy az idő telik (az időt természetes számok mérik), a cellák változtatják állapotukat, általában saját és más sejtek, például néhány szomszédjuk előző időpillanatbeli állapotától függően. Így különféle mintázatok alakulnak ki, amelyek tudományos vizsgálat tárgyát képezik. A leggyakrabban vizsgált tulajdonságok a stabilitás (a mintázat bizonyos határok között állandó marad, pl. periodikusan változik az időben), vagy az önreprodukció (egy mintázat szabályos időközönként „megalkotja” saját másolatát a sejttérben). A sejtautomatákat Neumann János vezette be 1940 körül, aki a gépek önreprodukciójához akart matematikai modellt alkotni (néhány sikertelenebb próbálkozás után, a sejtautomaták bizonyultak tanulmányozásra érdemes modellnek). Az egyik legismertebb sejtautomata-rendszer Életjátéka, amelynek számítógépes megvalósítása népszerű szórakoztató matematikai eszközzé vált a matematikában laikusnak számítók körében is. A modell elemei tehát szabályos rácsozatban elrendezett cellák (sejtek), mindegyik véges számú állapot valamelyikét veheti fel. A rács akárhány dimenziós is lehet. Az idő a modellben szintén diszkrét, és a sejtek t időbeli állapota véges számú sejt (az adott sejt szomszédai) t;‒ 1 pillanatbeli állapotától függ. Ezek a szomszédok az adott sejtre jellemzőek, és időben nem változnak (a sejtet magát is tartalmazhatják). Minden sejt ugyanazon szabályok alapján működik, és minden alkalommal amikor a szabályokat végrehajtják, egy új generáció jön létre. (hu)
- A sejtautomaták olyan diszkrét modellek, amiket a számításelméletben, matematikában, mikrostruktúrák modellezésében használnak fel. A sejtautomata leggyakoribb formája: egy négyzetrácsban (a sejttérben) helyezkedik el, a négyzetrácsok által közrefogott cellákat sejteknek nevezzük. A sejteknek különféle állapotaik lehetnek (véges sokféle), ezeket célszerű színekkel jelölni. Ahogy az idő telik (az időt természetes számok mérik), a cellák változtatják állapotukat, általában saját és más sejtek, például néhány szomszédjuk előző időpillanatbeli állapotától függően. Így különféle mintázatok alakulnak ki, amelyek tudományos vizsgálat tárgyát képezik. A leggyakrabban vizsgált tulajdonságok a stabilitás (a mintázat bizonyos határok között állandó marad, pl. periodikusan változik az időben), vagy az önreprodukció (egy mintázat szabályos időközönként „megalkotja” saját másolatát a sejttérben). A sejtautomatákat Neumann János vezette be 1940 körül, aki a gépek önreprodukciójához akart matematikai modellt alkotni (néhány sikertelenebb próbálkozás után, a sejtautomaták bizonyultak tanulmányozásra érdemes modellnek). Az egyik legismertebb sejtautomata-rendszer Életjátéka, amelynek számítógépes megvalósítása népszerű szórakoztató matematikai eszközzé vált a matematikában laikusnak számítók körében is. A modell elemei tehát szabályos rácsozatban elrendezett cellák (sejtek), mindegyik véges számú állapot valamelyikét veheti fel. A rács akárhány dimenziós is lehet. Az idő a modellben szintén diszkrét, és a sejtek t időbeli állapota véges számú sejt (az adott sejt szomszédai) t;‒ 1 pillanatbeli állapotától függ. Ezek a szomszédok az adott sejtre jellemzőek, és időben nem változnak (a sejtet magát is tartalmazhatják). Minden sejt ugyanazon szabályok alapján működik, és minden alkalommal amikor a szabályokat végrehajtják, egy új generáció jön létre. (hu)
|
