| dbo:abstract
|
- A selmeci diákhagyományok eredete a Selmecbányán egykor fennállott Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatóihoz kötődik. Kezdetei a 18. század végére tehetők, kialakulása és fejlődése folyamatosan zajlott a következő évszázadban. A hagyományok később, az intézmény Sopronba költözése után is fennmaradtak, sőt újabb elemekkel bővültek. Így együtt képezik a selmeci-soproni diákhagyományok körét, amelyet a selmecbányai kötődésű felsőoktatási intézményekben a mai napig ápolnak, így a Soproni Egyetemen, a Miskolci Egyetemen, valamint Dunaújváros és Székesfehérvár selmeci előddel rendelkező felsőoktatási intézményeiben is. A diákhagyományok összetartást kovácsolnak, és bensőséges kapcsolatot teremtenek a felsőbb évesek és fiatalabb társaik között. 2014. szeptember 19-én a selmeci diákhagyományok, azaz a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia diákhagyományainak továbbélése a jogutód intézményekben (Miskolci Egyetem, Nyugat-magyarországi Egyetem), felvételre került a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottsága javaslata alapján. A hagyományban részt vevők között szigorú hierarchia áll fenn. Az egyetemre frissen bekerülő hallgatók pogánynak, az ún. balekoktatáson és -keresztelésen átesettek baleknak, a másodéves hallgatók kohlenbrennernek (szénégetőnek), a legalább harmadik éve az egyetemen tanuló, a selmeci hagyományok szellemében megkeresztelkedett hallgatók Firmának számítanak. A hierarchiában magasabb szintekre lépéssel egyre több előjog, de egyre több felelősség is jár. Ilyen például a szaknak megfelelő egyenruha viselése, és ilyen az elsőéves balekok segítése. A kötelező hallgatási idő után veteránná válnak az intézet hallgatói. Aki tanulmányai végeztével elhagyja a campus területét, válik. A hagyományok ápolásának fontos részét képezik a szakestélyek, amelyek ősi szokások szerinti, kötött menetű, többnyire tréfás hangnemben zajló összejövetelek. Eredete a XVIII. századi német egyetemekig nyúlik vissza. Ennek megfelelően gyertyafény mellett folynak, és kizárólag a szaknak megfelelő „szent italt”: sört vagy bort, valamint zsíros kenyeret szolgálnak fel. Jelentősebb szakestélyekre külön cserép- vagy porcelánkupa készül. A szakestélyeknek legtöbbször van egy meghatározott célja, mely egyben névadója is lesz azoknak. Ilyen például a balekkeresztelő, a szalagtűző, a gyűrű- és kupaavató, a valéta- illetve a gyászszakestély. (hu)
- A selmeci diákhagyományok eredete a Selmecbányán egykor fennállott Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatóihoz kötődik. Kezdetei a 18. század végére tehetők, kialakulása és fejlődése folyamatosan zajlott a következő évszázadban. A hagyományok később, az intézmény Sopronba költözése után is fennmaradtak, sőt újabb elemekkel bővültek. Így együtt képezik a selmeci-soproni diákhagyományok körét, amelyet a selmecbányai kötődésű felsőoktatási intézményekben a mai napig ápolnak, így a Soproni Egyetemen, a Miskolci Egyetemen, valamint Dunaújváros és Székesfehérvár selmeci előddel rendelkező felsőoktatási intézményeiben is. A diákhagyományok összetartást kovácsolnak, és bensőséges kapcsolatot teremtenek a felsőbb évesek és fiatalabb társaik között. 2014. szeptember 19-én a selmeci diákhagyományok, azaz a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia diákhagyományainak továbbélése a jogutód intézményekben (Miskolci Egyetem, Nyugat-magyarországi Egyetem), felvételre került a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi Kulturális Örökség Szakbizottsága javaslata alapján. A hagyományban részt vevők között szigorú hierarchia áll fenn. Az egyetemre frissen bekerülő hallgatók pogánynak, az ún. balekoktatáson és -keresztelésen átesettek baleknak, a másodéves hallgatók kohlenbrennernek (szénégetőnek), a legalább harmadik éve az egyetemen tanuló, a selmeci hagyományok szellemében megkeresztelkedett hallgatók Firmának számítanak. A hierarchiában magasabb szintekre lépéssel egyre több előjog, de egyre több felelősség is jár. Ilyen például a szaknak megfelelő egyenruha viselése, és ilyen az elsőéves balekok segítése. A kötelező hallgatási idő után veteránná válnak az intézet hallgatói. Aki tanulmányai végeztével elhagyja a campus területét, válik. A hagyományok ápolásának fontos részét képezik a szakestélyek, amelyek ősi szokások szerinti, kötött menetű, többnyire tréfás hangnemben zajló összejövetelek. Eredete a XVIII. századi német egyetemekig nyúlik vissza. Ennek megfelelően gyertyafény mellett folynak, és kizárólag a szaknak megfelelő „szent italt”: sört vagy bort, valamint zsíros kenyeret szolgálnak fel. Jelentősebb szakestélyekre külön cserép- vagy porcelánkupa készül. A szakestélyeknek legtöbbször van egy meghatározott célja, mely egyben névadója is lesz azoknak. Ilyen például a balekkeresztelő, a szalagtűző, a gyűrű- és kupaavató, a valéta- illetve a gyászszakestély. (hu)
|
