| dbo:abstract
|
- A Senatusconsultum de Bacchanalibus nevezetes kori felirat ( i2 2, 581), Kr. e. 186-ra datálható (AUC 568). 1640-ben fedezték fel Tiriolóban, Dél-Itáliában. A praetor közli benne a római szenátus határozatát (illetve formailag tanácsát), melyben az megtiltja rendezését egész Itáliában, illetve megállapít speciális eseteket, amikor mégis lehessen bacchanáliát tartani, de csakis a szenátus által jóváhagyott körülmények között. A bacchanáliák rendezésének itáliai története kicsiny szektaként indult: titokzatos, orgiasztikus természetű éjszakai rítusokat hajtottak végre, borközi állapotban. Részben talán azért is, mert a gyakorlóinak egy része nappal törvények kívülinek számított, a rítus résztvevői titoktartást fogadtak. Az orgiasztikus aspektus igen vonzónak bizonyult, forrásaink szerint (Livius a legfontosabb), nagyon vonzotta a jelenség azokat, akik magukat a törvények fölött állónak gondolják. Gyilkosságok és erőszaktevések is történtek a források szerint (bár ez szinte minden titkos társaság történetében felmerülő motívum). Állítólag a résztvevők felső korhatárát 20 évben állapították meg. Amikor a kultusz hullámai elérték a patrícius famíliák köreit, és a jelek szerint a kultusz hívei erőszakkal toboroztak új és újabb csatlakozókat, némelyek az elöljárók segítségét kérték, s a magisztrátusok a szenátus elé vitték az ügyet. A szenátus először is gondoskodott arról, hogy a tanúkat védelemben részesítsék, aztán, minthogy úgy ítélték, a kultusz fenyegetést jelent a közbiztonságra, nyomozókat jelöltek ki, és jutalmat tűztek ki az informátoroknak. Megindultak a büntető eljárások, s a szenátus úgy határozott, javaslattal fordul a magisztrátusokhoz – lehetőleg riasszanak el mindenkit a kultusz folytatásától egész Itáliában, s a vezetőkre, ha ellenállnak, halálbüntetés legyen kiszabható. Sokan öngyilkosságba menekültek a vizsgálatok közben (Livius szerint). A marginális résztvevőket csak elzárás fenyegette. Livius szerint több főkolompost fogtak el, mint egyebet. A hivatalos ellenkampány után a bacchanáliák azért megmaradtak persze, ha titokban is, Dél-Itáliában határozott tudomásunk van a továbbélésről. (hu)
- A Senatusconsultum de Bacchanalibus nevezetes kori felirat ( i2 2, 581), Kr. e. 186-ra datálható (AUC 568). 1640-ben fedezték fel Tiriolóban, Dél-Itáliában. A praetor közli benne a római szenátus határozatát (illetve formailag tanácsát), melyben az megtiltja rendezését egész Itáliában, illetve megállapít speciális eseteket, amikor mégis lehessen bacchanáliát tartani, de csakis a szenátus által jóváhagyott körülmények között. A bacchanáliák rendezésének itáliai története kicsiny szektaként indult: titokzatos, orgiasztikus természetű éjszakai rítusokat hajtottak végre, borközi állapotban. Részben talán azért is, mert a gyakorlóinak egy része nappal törvények kívülinek számított, a rítus résztvevői titoktartást fogadtak. Az orgiasztikus aspektus igen vonzónak bizonyult, forrásaink szerint (Livius a legfontosabb), nagyon vonzotta a jelenség azokat, akik magukat a törvények fölött állónak gondolják. Gyilkosságok és erőszaktevések is történtek a források szerint (bár ez szinte minden titkos társaság történetében felmerülő motívum). Állítólag a résztvevők felső korhatárát 20 évben állapították meg. Amikor a kultusz hullámai elérték a patrícius famíliák köreit, és a jelek szerint a kultusz hívei erőszakkal toboroztak új és újabb csatlakozókat, némelyek az elöljárók segítségét kérték, s a magisztrátusok a szenátus elé vitték az ügyet. A szenátus először is gondoskodott arról, hogy a tanúkat védelemben részesítsék, aztán, minthogy úgy ítélték, a kultusz fenyegetést jelent a közbiztonságra, nyomozókat jelöltek ki, és jutalmat tűztek ki az informátoroknak. Megindultak a büntető eljárások, s a szenátus úgy határozott, javaslattal fordul a magisztrátusokhoz – lehetőleg riasszanak el mindenkit a kultusz folytatásától egész Itáliában, s a vezetőkre, ha ellenállnak, halálbüntetés legyen kiszabható. Sokan öngyilkosságba menekültek a vizsgálatok közben (Livius szerint). A marginális résztvevőket csak elzárás fenyegette. Livius szerint több főkolompost fogtak el, mint egyebet. A hivatalos ellenkampány után a bacchanáliák azért megmaradtak persze, ha titokban is, Dél-Itáliában határozott tudomásunk van a továbbélésről. (hu)
|
