| Property |
Value |
| dbo:abstract
|
- A Sentimental Bus (センチメンタル・バス) egy japán rockegyüttes volt, amelyet 1996-ban alapított énekes és gitáros, valamint billentyűs. Bemutatkozó albumuk 1999. április 21-én jelent meg néven, a kilencvenedik helyezést érte el az Oricon eladási listáján. Második és egyben utolsó stúdióalbumuk a rákövetkező évben; 2000. augusztus 2-án jelent meg címen. Ez már jóval jobban teljesített a slágerlistákon: a tizedeik helyen mutatkozott be az Oriconon. Ezt elsősorban a Sunny Day Sunday című kislemeznek köszönhette. Az együttes 2000. december 31-én feloszlott. Akaba (natsu művésznéven) a , míg Szuzuki a nevű együttesben folytatta karrierjét. Az utóbbi saját lemezkiadó-céget is alapított Hiracuka Records (ひらつかレコード) név alatt. (hu)
- <api batchcomplete="">A Sentimental Bus (センチメンタル・バス) egy japán rockegyüttes volt, amelyet 1996-ban alapított Akaba Nacujo énekes és gitáros, valamint Szuzuki Akinori billentyűs. Bemutatkozó albumuk 1999. április 21-én jelent meg Szógen to Tecukuzu néven, a kilencvenedik helyezést érte el az Oricon eladási listáján. Második és egyben utolsó stྭi༺lbumuk a rákövetkező évben; 2000. augusztus 2-án jelent meg Szajonara Girl címen. Ez már jóval jobban teljesített a slágerlistákon: a tizedeik helyen mutatkozott be az Oriconon. Ezt elsősorban a Sunny Day Sunday című kislemeznek köszönhette. Az együttes 2000. december 31-én feloszlott. Akaba (natsu művésznéven) a Dt., míg Szuzuki a Spoozys nevű együttesben folytatta karrierjét. Az uti saját lemezkiadó-céget is alapított Hiracuka Records (ひらつかレコード) név alatt. (hu)
- <api batchcomplete="">A Sentimental Bus (センチメンタル・バス) egy japán rockegyüttes volt, amelyet 1996-ban alapított Akaba Nacujo énekes és gitáros, valamint Szuzuki Akinori billentyűs. Bemutatkozó albumuk 1999. április 21-én jelent meg Szógen to Tecukuzu néven, a kilencvenedik helyezést érte el az Oricon eladási listáján. Második és egyben utolsó stúdióalbumuk a rákövetkező évben; 2000. augusztus 2-án jelent meg Szajonara Girl címen. Ez már jóval jobban teljesített a slágerlistákon: a tizedeik helyen mutatkozott be az Oriconon. Ezt elsősorban a Sunny Day Sunday című kislemeznek köszönhette. Az együttes 2000. december 31-én feloszlott. Akaba (natsu művésznéven) a Dt., míg Szuzuki a Spoozys nevű együttesben folytatta karrierjét. Az utóbbi saját lemezkiadó-céget is alapított Hiracuka Records (ひらつかレコード) név alatt. (hu)

| dbo:associate
| |
| dbo:genre
| |
| dbo:recordLabel
| |
| dbo:wikiPageExternalLink
| |
| dbo:wikiPageID
| |
| dbo:wikiPageLength
|
- 3409 (xsd:nonNegativeInteger)
- 3533 (xsd:nonNegativeInteger)
- 3542 (xsd:nonNegativeInteger)
|
| dbo:wikiPageRevisionID
|
- 21204222 (xsd:integer)
- 23944748 (xsd:integer)
- 25774435 (xsd:integer)
|
| prop-hu:aktívÉvek
| |
| prop-hu:együttesNeve
|
- Sentimental Bus (hu)
- Sentimental Bus (hu)
|
| prop-hu:kapcsolódóElőadók
| |
| prop-hu:kapcsol༽༾lók
| |
| prop-hu:kiadó
| |
| prop-hu:műfaj
| |
| prop-hu:m𗇺j
| |
| prop-hu:tagok
| |
| prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
| dct:subject
| |
| rdf:type
| |
| rdfs:comment
|
- A Sentimental Bus (センチメンタル・バス) egy japán rockegyüttes volt, amelyet 1996-ban alapított énekes és gitáros, valamint billentyűs. Bemutatkozó albumuk 1999. április 21-én jelent meg néven, a kilencvenedik helyezést érte el az Oricon eladási listáján. Második és egyben utolsó stúdióalbumuk a rákövetkező évben; 2000. augusztus 2-án jelent meg címen. Ez már jóval jobban teljesített a slágerlistákon: a tizedeik helyen mutatkozott be az Oriconon. Ezt elsősorban a Sunny Day Sunday című kislemeznek köszönhette. Az együttes 2000. december 31-én feloszlott. Akaba (natsu művésznéven) a , míg Szuzuki a nevű együttesben folytatta karrierjét. Az utóbbi saját lemezkiadó-céget is alapított Hiracuka Records (ひらつかレコード) név alatt. (hu)
- <api batchcomplete="">A Sentimental Bus (センチメンタル・バス) egy japán rockegyüttes volt, amelyet 1996-ban alapított Akaba Nacujo énekes és gitáros, valamint Szuzuki Akinori billentyűs. Bemutatkozó albumuk 1999. április 21-én jelent meg Szógen to Tecukuzu néven, a kilencvenedik helyezést érte el az Oricon eladási listáján. Második és egyben utolsó stྭi༺lbumuk a rákövetkező évben; 2000. augusztus 2-án jelent meg Szajonara Girl címen. (hu)
- <api batchcomplete="">A Sentimental Bus (センチメンタル・バス) egy japán rockegyüttes volt, amelyet 1996-ban alapított Akaba Nacujo énekes és gitáros, valamint Szuzuki Akinori billentyűs. Bemutatkozó albumuk 1999. április 21-én jelent meg Szógen to Tecukuzu néven, a kilencvenedik helyezést érte el az Oricon eladási listáján. Második és egyben utolsó stúdióalbumuk a rákövetkező évben; 2000. augusztus 2-án jelent meg Szajonara Girl címen. (hu)

| rdfs:label
|
- Sentimental Bus (hu)
- Sentimental Bus (hu)
|
| prov:wasDerivedFrom
| |
| foaf:isPrimaryTopicOf
| |
| is dbo:artist
of | |
| is prop-hu:előadó
of | |
| is prop-hu:eló
of | |
| is prop-hu:extra
of | |
| is foaf:primaryTopic
of | |