Property Value
dbo:abstract
  • Sergio Ramos García (Camas, 1986. március 30. –) spanyol válogatott, világbajnok és kétszeres Európa-bajnok, valamint négyszeres Bajnokok Ligája-győztes labdarúgó, jelenleg a Real Madrid hátvédje, klubja és a válogatott csapatkapitánya. 10 éves korától kezdve a Sevillánál nevelkedett, 2003-ban mutatkozott be a klub második számú csapatában, a felnőtteknél 2004-ben játszott először. 2005-ben igazolta le a Real Madrid és ebben az évben debütált a nagyválogatottban is. A Real Madriddal összesen 25 címet nyert el pályafutása során, többek között ötször diadalmaskodott a bajnokságban, négyszer pedig a Bajnokok Ligájában. Védő létére zsinórban tizenhat idényében szerzett gólt klubjában, és fontos találatokat szerzett a 2014-es és a 2016-os BL-döntőben is. 2015-ben örökölte meg a csapatkapitányi karszalagot Iker Casillastól. 2020 novemberében megszerezte 100. gólját a Real Madridban. A spanyol válogatottal 2010-ben világbajnok lett, 2008-ban és 2012-ben pedig Európa-bajnokságot nyert. 2019-ben Casillast megelőzve lett a nemzeti csapat szereplési rekordere, 2020. november 14-én pedig Gianluigi Buffont is lehagyva ő lett a labdarúgás történetében a legtöbb válogatottsággal rendelkező európai játékos. Sergio Ramos = Trófeák (hu)

dbo:appearancesInNationalTeam
  • 1 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:birthName
  • (hu)
  • Sergio Ramos García (hu)
  • (hu)
  • Sergio Ramos García (hu)
dbo:birthPlace
dbo:club
dbo:nationalYears
  • 2002-01-01 (xsd:gYear)
dbo:sourceCountry
dbo:team
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 283228 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 26538 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23890923 (xsd:integer)
dbo:years
  • 2003-01-01 (xsd:gYear)
  • 2004-01-01 (xsd:gYear)
  • 2005-01-01 (xsd:gYear)
dbo:youthClub
dbo:youthYears
  • 1996-01-01 (xsd:gYear)
prop-hu:after
  • Betöltetlen (hu)
  • Betöltetlen (hu)
prop-hu:before
prop-hu:cím
  • Díjak (hu)
  • Real Madrid keretek (hu)
  • Spanyol válogatott keretek (hu)
  • Díjak (hu)
  • Real Madrid keretek (hu)
  • Spanyol válogatott keretek (hu)
prop-hu:címstílus
  • background-color:#DB000D; color:#FBEA0E; (hu)
  • background-color:gold; color:navy; (hu)
  • background-color:white; color:black; (hu)
  • background-color:#DB000D; color:#FBEA0E; (hu)
  • background-color:gold; color:navy; (hu)
  • background-color:white; color:black; (hu)
prop-hu:jelenlegiKlubja
prop-hu:juniorKlub
prop-hu:juniorOrszág
  • Spanyolország (hu)
  • Spanyolország (hu)
prop-hu:juniorÉvek
  • 1996 (xsd:integer)
prop-hu:klub
prop-hu:klubOrszág
  • Spanyolország (hu)
  • Spanyolország (hu)
prop-hu:klubfriss
  • 2020-11-08 (xsd:date)
prop-hu:kép
  • FC RB Salzburg versus Real Madrid 09.jpg (hu)
  • FC RB Salzburg versus Real Madrid 09.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:magasság
  • 184 (xsd:integer)
prop-hu:meccsek
  • 26 (xsd:integer)
  • 39 (xsd:integer)
  • 462 (xsd:integer)
prop-hu:mezszám
  • 4 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Sergio Ramos (hu)
  • Sergio Ramos (hu)
prop-hu:poszt
prop-hu:születésiOrszág
prop-hu:születésiVáros
prop-hu:teljesNév
  • Sergio Ramos García (hu)
  • Sergio Ramos García (hu)
prop-hu:title
  • a Real Madrid CF csapatkapitánya (hu)
  • a Real Madrid CF csapatkapitánya (hu)
prop-hu:tömeg
  • 82 (xsd:integer)
prop-hu:válfriss
  • 2020-11-17 (xsd:date)
prop-hu:válogatottCsapat
prop-hu:válogatottMeccsek
  • 1 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 178 (xsd:integer)
prop-hu:válogatottOrszág
  • Spanyolország (hu)
  • Spanyolország (hu)
prop-hu:válogatottÉvek
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:years
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:állampolgárság
  • spanyol (hu)
  • spanyol (hu)
prop-hu:évek
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Sergio Ramos (hu)
  • Sergio Ramos (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:after of
is prop-hu:becenév of
is prop-hu:csapatkapitány of
is prop-hu:legtöbbVálogatottság of
is prop-hu:name of
is prop-hu:név of
is foaf:primaryTopic of