dbo:abstract
|
- A Siratófal (más néven Nyugati Fal; héber: הכותל המערבי, HaKotel HaMa'aravi) a Második Templom idejéből (Kr. e. 516 – Kr. u. 70) való támfal Jeruzsálemben. A Siratófal név onnan ered, hogy a zsidók e falnál imádkozva gyászolják a templom lerombolását; a Nyugati Fal elnevezés pedig arra utal, hogy egykor a Heródes által újjáépített második templom udvarát határolta. A Siratófal a jeruzsálemi óváros vallásiemlék-együttesének, a Templom-hegynek a része. Szent hellyé azért vált, mert közel esik a Templom-hegyi egykori Szentélyek Szentélyéhez, a zsidó vallás legszentebb helyéhez. A Siratófal jelenleg a zsidó vallásgyakorlás számára hozzáférhető legszentebb hely, mivel egyrészt magára a Templom-hegyre való belépést a legtöbb rabbi tiltja, másrészt a hegy palesztin felügyelet alatt áll, amely ugyan zsidók belépését nem tiltja, a nem muszlim vallásos megnyilvánulást azonban igen. (hu)