Property Value
dbo:abstract
  • A skagerraki csata (németül: Skagerrakschlacht; angolul: The Battle of Jutland) tengeri összecsapás volt az első világháború során a brit és a német főerőket felvonultató Nagy Flotta (Grand Fleet) és a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) között. Ez volt a háború legnagyobb tengeri csatája, az egyetlen nagyszabású ilyen jellegű ütközet a konfliktus során. Ez számít továbbá a hadtörténet legnagyobb tengeri csatájának, melyet csatahajók vívtak meg. A csatára 1916. május 31-én és június 1-jén került sor az Északi-tengeren a Skagerrak tengerszoros bejáratánál, a Jütland-félszigettől nyugatra. (Az antant terminológiája után nevezik jütlandi csatának is.) A Norvégia irányába előretörő Nyílt-tengeri Flottának a tervről előzetesen értesülő britek csapdát állítottak, de a kibontakozó harc során – a túlerő ellenére – a németek jelentősen nagyobb veszteségeket okoztak a briteknek, és az éjszaka folyamán sikerült áttörniük az ellenség vonalain és visszatérniük a bázisaikra, így az összecsapást ők könyvelhették el sikerként. A magas brit veszteségekhez jelentős mértékben járult hozzá a lőszerek kezelésére vonatkozó biztonsági szabályzat megszegése. A csata utáni brit vizsgálatok emellett arra az eredményre jutottak, hogy a hajóik védettsége nem megfelelő, az általuk használt lőszer pedig túl gyenge minőségű a német flotta ellen vívandó harchoz, így a további német előretörések alkalmával már kerülték az összecsapást, és ezért több csatára már nem került sor a szembenálló flották főereje között a háború során. Az erősen védett skóciai támaszpontokról a britek továbbra is fenn tudták tartani az Északi-tenger nemzetközi egyezményeket sértő blokádját, anélkül, hogy harcba bocsátkoztak volna. (hu)
  • A skagerraki csata (németül: Skagerrakschlacht; angolul: The Battle of Jutland) tengeri összecsapás volt az első világháború során a brit és a német főerőket felvonultató Nagy Flotta (Grand Fleet) és a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) között. Ez volt a háború legnagyobb tengeri csatája, az egyetlen nagyszabású ilyen jellegű ütközet a konfliktus során. Ez számít továbbá a hadtörténet legnagyobb tengeri csatájának, melyet csatahajók vívtak meg. A csatára 1916. május 31-én és június 1-jén került sor az Északi-tengeren a Skagerrak tengerszoros bejáratánál, a Jütland-félszigettől nyugatra. (Az antant terminológiája után nevezik jütlandi csatának is.) A Norvégia irányába előretörő Nyílt-tengeri Flottának a tervről előzetesen értesülő britek csapdát állítottak, de a kibontakozó harc során – a túlerő ellenére – a németek jelentősen nagyobb veszteségeket okoztak a briteknek, és az éjszaka folyamán sikerült áttörniük az ellenség vonalain és visszatérniük a bázisaikra, így az összecsapást ők könyvelhették el sikerként. A magas brit veszteségekhez jelentős mértékben járult hozzá a lőszerek kezelésére vonatkozó biztonsági szabályzat megszegése. A csata utáni brit vizsgálatok emellett arra az eredményre jutottak, hogy a hajóik védettsége nem megfelelő, az általuk használt lőszer pedig túl gyenge minőségű a német flotta ellen vívandó harchoz, így a további német előretörések alkalmával már kerülték az összecsapást, és ezért több csatára már nem került sor a szembenálló flották főereje között a háború során. Az erősen védett skóciai támaszpontokról a britek továbbra is fenn tudták tartani az Északi-tenger nemzetközi egyezményeket sértő blokádját, anélkül, hogy harcba bocsátkoztak volna. (hu)
dbo:causalties
  • Élőerőben:
  • 507 sebesült
  • 11 hadihajó
  • 14 hadihajó
  • 177 fogságba esett
  • 2551 halott
  • 6094 halott
  • 674 sebesült
  • veszteség a flottában
dbo:commander
dbo:result
  • német győzelem
dbo:strength
  • 5csatacirkáló
  • 11könnyűcirkáló
  • 16csatahajó
  • 1repülőgép-anyahajó
  • 26könnyűcirkáló
  • 28csatahajó
  • 6 régicsatahajó
  • 61romboló
  • 79romboló
  • 8páncélos cirkáló
  • 9csatacirkáló
dbo:territory
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 563670 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 159089 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23847224 (xsd:integer)
prop-hu:author
  • Hart, Peter (hu)
  • O'Connell, Robert J. (hu)
  • Hart, Peter (hu)
  • O'Connell, Robert J. (hu)
prop-hu:authorlink
  • Arthur Marder (hu)
  • Geoffrey Bennett (hu)
  • Julian Corbett (hu)
  • Robert K. Massie (hu)
  • Andrew Gordon (hu)
  • Samuel Eliot Morison (hu)
  • Richard Hough (hu)
  • Innes McCartney (hu)
  • Paul Kennedy (hu)
  • Reginald Bacon (hu)
  • Arthur Marder (hu)
  • Geoffrey Bennett (hu)
  • Julian Corbett (hu)
  • Robert K. Massie (hu)
  • Andrew Gordon (hu)
  • Samuel Eliot Morison (hu)
  • Richard Hough (hu)
  • Innes McCartney (hu)
  • Paul Kennedy (hu)
  • Reginald Bacon (hu)
prop-hu:chapter
  • Remembering the Battle of Jutland in Post-War Wilhelmshaven (hu)
  • Remembering the Battle of Jutland in Post-War Wilhelmshaven (hu)
prop-hu:edition
  • repr. (hu)
  • repr. (hu)
prop-hu:editor2First
  • Chloe (hu)
  • Chloe (hu)
prop-hu:editor2Last
  • Paver (hu)
  • Paver (hu)
prop-hu:editorFirst
  • William (hu)
  • William (hu)
prop-hu:editorLast
  • Niven (hu)
  • Niven (hu)
prop-hu:egyikFél
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:eredmény
  • német győzelem (hu)
  • német győzelem (hu)
prop-hu:erők
  • 1 (xsd:integer)
  • 5 (xsd:integer)
  • 6 (xsd:integer)
  • 8 (xsd:integer)
  • 9 (xsd:integer)
  • 11 (xsd:integer)
  • 16 (xsd:integer)
  • 26 (xsd:integer)
  • 28 (xsd:integer)
  • 61 (xsd:integer)
  • 79 (xsd:integer)
  • (hu)
prop-hu:first
  • Charles (hu)
  • Joseph (hu)
  • Julian (hu)
  • Richard (hu)
  • Robert (hu)
  • Arthur J. (hu)
  • Geoffrey (hu)
  • John (hu)
  • Nicholas (hu)
  • Robert K. (hu)
  • Friedrich (hu)
  • Nigel (hu)
  • Andrew (hu)
  • Paul G. (hu)
  • Daniel Allen (hu)
  • Georg (hu)
  • Stuart (hu)
  • Paul M. (hu)
  • V. E. (hu)
  • Reginald (hu)
  • S. E. (hu)
  • Innes (hu)
  • G. I. (hu)
  • Col. George (hu)
  • Eugene L. (hu)
  • Fregattenkäpitan Otto (hu)
  • H. H. (hu)
  • John Arthur (hu)
  • S.C. (hu)
  • Charles (hu)
  • Joseph (hu)
  • Julian (hu)
  • Richard (hu)
  • Robert (hu)
  • Arthur J. (hu)
  • Geoffrey (hu)
  • John (hu)
  • Nicholas (hu)
  • Robert K. (hu)
  • Friedrich (hu)
  • Nigel (hu)
  • Andrew (hu)
  • Paul G. (hu)
  • Daniel Allen (hu)
  • Georg (hu)
  • Stuart (hu)
  • Paul M. (hu)
  • V. E. (hu)
  • Reginald (hu)
  • S. E. (hu)
  • Innes (hu)
  • G. I. (hu)
  • Col. George (hu)
  • Eugene L. (hu)
  • Fregattenkäpitan Otto (hu)
  • H. H. (hu)
  • John Arthur (hu)
  • S.C. (hu)
prop-hu:helyszín
prop-hu:időpont
  • 1916 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 0 (xsd:integer)
  • 1 (xsd:integer)
  • 978 (xsd:integer)
  • 517293676 (xsd:integer)
prop-hu:konfliktus
prop-hu:kép
  • HMS Queen Mary Jutland.jpg (hu)
  • HMS Queen Mary Jutland.jpg (hu)
prop-hu:képleírás
  • A Queen Mary csatacirkáló felrobbanása (hu)
  • A Queen Mary csatacirkáló felrobbanása (hu)
prop-hu:language
  • German (hu)
  • German (hu)
prop-hu:last
  • London (hu)
  • George (hu)
  • Bennett (hu)
  • Brooks (hu)
  • Brown (hu)
  • Butler (hu)
  • Campbell (hu)
  • Corbett (hu)
  • Gordon (hu)
  • Götz (hu)
  • Keegan (hu)
  • Kennedy (hu)
  • Marder (hu)
  • Massie (hu)
  • Roberts (hu)
  • Frost (hu)
  • Morrison (hu)
  • Halpern (hu)
  • Forczyk (hu)
  • Tarrant (hu)
  • Groos (hu)
  • Jellicoe (hu)
  • Hough (hu)
  • Steel (hu)
  • Bacon (hu)
  • Kühlwetter, von (hu)
  • Legg (hu)
  • Moretz (hu)
  • Nasmith (hu)
  • Rasor (hu)
  • London (hu)
  • George (hu)
  • Bennett (hu)
  • Brooks (hu)
  • Brown (hu)
  • Butler (hu)
  • Campbell (hu)
  • Corbett (hu)
  • Gordon (hu)
  • Götz (hu)
  • Keegan (hu)
  • Kennedy (hu)
  • Marder (hu)
  • Massie (hu)
  • Roberts (hu)
  • Frost (hu)
  • Morrison (hu)
  • Halpern (hu)
  • Forczyk (hu)
  • Tarrant (hu)
  • Groos (hu)
  • Jellicoe (hu)
  • Hough (hu)
  • Steel (hu)
  • Bacon (hu)
  • Kühlwetter, von (hu)
  • Legg (hu)
  • Moretz (hu)
  • Nasmith (hu)
  • Rasor (hu)
prop-hu:location
  • Berlin (hu)
  • Boston (hu)
  • Edinburgh (hu)
  • London (hu)
  • New York (hu)
  • Oxford (hu)
  • Toronto (hu)
  • New York City (hu)
  • Barnsley (hu)
  • Annapolis, MD (hu)
  • Great Britain (hu)
  • Westport, CT (hu)
  • Gloucestershire (hu)
  • Berlin (hu)
  • Boston (hu)
  • Edinburgh (hu)
  • London (hu)
  • New York (hu)
  • Oxford (hu)
  • Toronto (hu)
  • New York City (hu)
  • Barnsley (hu)
  • Annapolis, MD (hu)
  • Great Britain (hu)
  • Westport, CT (hu)
  • Gloucestershire (hu)
prop-hu:másikFél
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:number
  • 72 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Skagerraki csata (hu)
  • Skagerraki csata (hu)
prop-hu:oclc
  • 505431 (xsd:integer)
  • 1900062 (xsd:integer)
  • 2826423 (xsd:integer)
  • 2960788 (xsd:integer)
  • 3339343 (xsd:integer)
  • 5101910 (xsd:integer)
  • 865180297 (xsd:integer)
prop-hu:others
  • Introduction by Gen. Sir Arthur W. Currie (hu)
  • Introduction by Gen. Sir Arthur W. Currie (hu)
prop-hu:pages
  • 360 (xsd:integer)
prop-hu:parancsnokok
  • 20 (xsd:integer)
prop-hu:publisher
  • dbpedia-hu:Routledge
  • dbpedia-hu:Macmillan_Publishers
  • dbpedia-hu:Orion_Publishing_Group
  • Macmillan (hu)
  • Oxford University Press (hu)
  • Pen & Sword Military Classics (hu)
  • Random House (hu)
  • Routledge (hu)
  • John Murray (hu)
  • Osprey (hu)
  • Bloomsbury (hu)
  • Praeger (hu)
  • Sutton Publishing (hu)
  • Ullstein (hu)
  • Seaforth Publishing (hu)
  • Lyons Press (hu)
  • Thomas Allen (hu)
  • Caxton Editions (hu)
  • Alfred A. Knopf, Inc (hu)
  • Arms & Armour Press (hu)
  • Little & Brown (hu)
  • Longmans & Co. (hu)
  • Mittler & Sons (hu)
  • Paul Harris (hu)
  • Routledge, Frank Cass series (hu)
  • The John Day Company (hu)
  • USNI (hu)
prop-hu:series
prop-hu:title
  • dbpedia-hu:Castles_of_Steel:_Britain,_Germany,_and_the_Winning_of_the_Great_War_at_Sea
  • dbpedia-hu:Dreadnought_(book)
  • Naval Battles of the First World War (hu)
  • Naval Operations (hu)
  • --05-31
  • A Naval History of World War I (hu)
  • Distant Victory: The Battle of Jutland and the Allied Triumph in the First World War (hu)
  • Jutland: An Analysis of the Fighting (hu)
  • Der Krieg in der Nordsee (hu)
  • The Rules of the Game: Jutland and British Naval Command (hu)
  • Dreadnought Gunnery at the Battle of Jutland: The Question of Fire Control (hu)
  • Battlecruisers (hu)
  • Dreadnought, A history of the Modern Battleship (hu)
  • Jutland 1916, Clash of the Dreadnoughts (hu)
  • Jutland 1916: Death in the Grey Wastes (hu)
  • Jutland and after, May 1916 – December 1916 (hu)
  • Jutland to Junkyard (hu)
  • Jutland, an Eye-Witness Account of a Great Battle (hu)
  • Jutland: The Unfinished Battle (hu)
  • Leyte, June 1944 – January 1945 (hu)
  • Russian Battleship vs Japanese Battleship (hu)
  • Skagerrak : Der Ruhmestag der deutschen Flotte (hu)
  • The Battle of Jutland (hu)
  • The Big Bang: A History of Explosives (hu)
  • The First World War |United States (hu)
  • The Jutland Scandal (hu)
  • The Rise and Fall of British Naval Mastery (hu)
  • The War Years to the eve of Jutland, 1914–1916 (hu)
  • Difficult Pasts. Memorialisation In Germany since 1945 (hu)
  • Winston S. Churchill, 1874-1965: A Comprehensive Historiography and Annotated Bibliography (hu)
  • Jutland 1916: The Archaeology of a Naval Battlefield (hu)
  • Canada's Sons and Great Britain during the World War (hu)
  • Sacred Vessels: The Cult of the Battleship and the Rise of the U.S. Navy (hu)
  • The Royal Navy and the Capital Ship in the Interwar Period: An Operational Perspective (hu)
prop-hu:url
prop-hu:veszteségek
  • 11 (xsd:integer)
  • 14 (xsd:integer)
  • 177 (xsd:integer)
  • 507 (xsd:integer)
  • 674 (xsd:integer)
  • 2551 (xsd:integer)
  • 6094 (xsd:integer)
  • (hu)
  • Élőerőben: (hu)
  • veszteség a flottában (hu)
prop-hu:volume
  • XII (hu)
  • II (hu)
  • III (hu)
  • Bänd V (hu)
  • XII (hu)
  • II (hu)
  • III (hu)
  • Bänd V (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1916 (xsd:integer)
  • 1919 (xsd:integer)
  • 1925 (xsd:integer)
  • 1936 (xsd:integer)
  • 1958 (xsd:integer)
  • 1965 (xsd:integer)
  • 1966 (xsd:integer)
  • 1975 (xsd:integer)
  • 1981 (xsd:integer)
  • 1983 (xsd:integer)
  • 1991 (xsd:integer)
  • 1993 (xsd:integer)
  • 1994 (xsd:integer)
  • 1995 (xsd:integer)
  • 1996 (xsd:integer)
  • 1998 (xsd:integer)
  • 1999 (xsd:integer)
  • 2000 (xsd:integer)
  • 2002 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
  • 2004 (xsd:integer)
  • 2005 (xsd:integer)
  • 2006 (xsd:integer)
  • 2009 (xsd:integer)
  • 2010 (xsd:integer)
  • 2016 (xsd:integer)
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Skagerraki csata (hu)
  • Skagerraki csata (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Skagerraki csata (hu)
  • Skagerraki csata (hu)
is dbo:battle of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:csatái of
is foaf:primaryTopic of