Property Value
dbo:abstract
  • A Solaris operációs rendszer (Solaris Operating System) a SUN Microsystems által kifejlesztett számítógépes operációs rendszer. A korai verziók még a BSD UNIX-on alapultak, ezeket SunOS-nak hívták. A System V bekerülése a SunOS-ba nagy változást hozott. A fejlesztés két ágra szakadt. A BSD kódot tartalmazó ágat SunOS 4-nek vagy Solaris 1-nek, a System V kódot tartalmazó ágat pedig SunOS 5-nek vagy Solaris 2-nek nevezték el. A Solaris 2.6 után a Sun Microsystems "eldobta" a 2-es számozást és (2002 elején) Solaris 7 néven folytatta. A Solaris-t elsődlegesen SPARC processzorokra írták, de elérhető PC-re is. A jelenleg támogatott Solaris 10 futtatható AMD64-en, ugyanúgy, mint SPARC-on és X86-on is, a Solaris 11 ugyanakkor már csak a SPARC (M és T szériás szerverek) és az X86-64-es architektúrákat támogatja. A Sun elkezdte – fokozatosan – megnyitni a Solaris-t. Tervei szerint végül teljesen szabad szoftverré vált volna a Solaris, mind a bináris, mind a forrás változat ingyenesen letölthető lett volna. Ezért létrehozták az OpenSolaris-t, mely a Sun alapján volt fejleszthető. Éppen ennek okán több mint 1600 szabadalmát tette nyilvánosan elérhetővé (a CDDL licencelőknek). Amikor az Oracle megvásárolta a Sun-t, megszüntette az OpenSolaris projektet és azóta a Solaris kódokat nem teszi elérhetővé CDDL alatt. Az OpenSolaris közösség úgy döntött, hogy a saját kezébe veszi az irányítást és 2010. augusztus 3-án bejelentette az Illumos projektet, amely az OpenSolaris leágazásának is tekinthető. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 3859 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 6831 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23037148 (xsd:integer)
prop-hu:caption
  • Solaris 8 a Common Desktop Environmenttel (hu)

prop-hu:date
  • 2019 (xsd:integer)
prop-hu:family
prop-hu:fejlesztő
prop-hu:kernelType
prop-hu:latestReleaseDate
  • 2015 (xsd:integer)
prop-hu:latestReleaseVersion
  • 11 (xsd:integer)
prop-hu:license
  • Kevert zárt és nyílt forráskódú (hu)
  • Kevert zárt és nyílt forráskódú (hu)
prop-hu:logó
  • Aktualne logo Oracle Solaris OS OSos.png (hu)

prop-hu:logóméret
  • 300 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Solaris (hu)
  • Solaris (hu)
prop-hu:sourceModel
  • AT&T UNIX System V (hu)
  • AT&T UNIX System V (hu)
prop-hu:ui
prop-hu:url
prop-hu:website
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:workingState
  • aktuális (hu)
  • aktuális (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Solaris (operációs rendszer) (hu)
  • Solaris (operációs rendszer) (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:operációsRendszer of
is foaf:primaryTopic of