Property Value
dbo:abstract
  • A Dalszerző Hírességek Csarnokát (Songwriters Hall Of Fame) 1969-ben dalszerző, zeneműkiadó/dalszerző és zeneműkiadó/zeneipari szakember alapította az Egyesült Államokban azzal a céllal, hogy elismerjék azoknak dalszerzőknek a munkáját, akik a világ legkedveltebb dalainak zenéjét és szövegeit megalkották. 2010-ig a Songwriters Hall Of Fame csak virtuálisan létezett, ám ettől az évtől kezdve a Los Angeles-i Grammy Múzeumban talált fizikailag is otthonra a Dalszerző Hírességek Csarnoka. Minden évben egy gála keretében iktatják be a kitüntetett dalszerzőket. Azok a dalszerzők kerülhetnek be a Songwriters Hall Of Fame-be, akik jelentős életművel rendelkeznek és első daluk hivatalos kiadása óta legalább 20 év telt el. Első alkalommal, 1970-ben, több mint 120 klasszikus dalszerzőt iktattak be. 1994-ben a Bee Gees együttes volt az első, amelynek minden tagját beiktatták a halhatatlan dalszerzők közé. A beiktatások mellett minden évben különböző díjakat is osztanak. Többek között mindhárom alapítóról neveztek el különdíjakat. A Songwriters Hall Of Fame nem csak a már befutott dalszerzők elismerésével foglalkozik, hanem a következő dalszerző-generációk tehetségeinek képzésével is a Songwriters Hall Of Fame Master Sessions program keretében. A Dalszerző Hírességek Csarnokának egyetlen magyar tagja Sigmund Romberg (eredeti nevén Rosenberg Zsigmond), aki Nagykanizsán született, majd 22 évesen vándorolt ki az Egyesült Államokba és lett népszerű operettszerző. 1970-ben az elsők között iktatták be a Songwriters Hall Of Fame-be. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1702249 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 35948 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22925316 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Songwriters Hall of Fame (hu)
  • Songwriters Hall of Fame (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:díjak of
is foaf:primaryTopic of