| dbo:abstract
|
- Sopronyi Gyula (Budapest, 1974. augusztus 20. – ) magyar fényképész. Amióta elhatározta, tanult mesterségének választja a fotográfiát, mindig is az emberi történetet kereste a számára izgalmas vizuális világ mögött. A magyarországi kis falvak életét fényképezve sorsokat mesélő arcok, tekintetek, néha egész generációk örökségét rejtő mozdulatsorok után kutatva, az ezekből visszatükröződő valóság érdekeli. Akárcsak az indonéz bálnavadászok viskóiba költözve, bárkájába szállva, indiaiak rituális Gangeszbe-merülését figyelve. De fotóriportereként az emberi jeleket kereste Koszovóban, Gázában, Pakisztánban, Szíriában és Líbiában is.A hazai és nemzetközi fotós szakmában elismert fotográfus. 1997 és 2011 között 17 alkalommal díjazták munkásságát a Magyar Sajtófotó Pályázaton és kétszer nyerte el az Év Fotóriportere díjat, 2011-ben Balogh Rudolf díjjal tüntették ki. 2008-ban bejutott a híres, londoni Magnum ügynökség Masterclass osztályába, ugyanebben az évben lett szabadúszó fotográfus. Többek között olyan külföldi sajtóorgánumoknak készített anyagokat, mint a The New York Times, COLORS Magazine, Huffington Post. Közelkeleti háborús konfliktusokról tudósító képei élénk nemzetközi figyelmet kaptak. 2011 és 2013 között az ENSZ Menekültügyi Hivatalának fotósa volt. Az utóbbi évek sorozatai egyfajta művészi debütnek, de legalábbis egy alkotói pálya határozott újrapozicionálásának tekinthetők. Floating Aspect címmel 2015-ben nyílt egyéni kiállítása Párizsban, valamint a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. Ugyanebben az évben elnyerte az először meghirdetett Robert Capa Nagydíj ösztöndíját Kilencven perc című sorozatáért. 2016-ban jelölték a Prix Pictet nemzetközi díjra. (hu)
- Sopronyi Gyula (Budapest, 1974. augusztus 20. – ) magyar fényképész. Amióta elhatározta, tanult mesterségének választja a fotográfiát, mindig is az emberi történetet kereste a számára izgalmas vizuális világ mögött. A magyarországi kis falvak életét fényképezve sorsokat mesélő arcok, tekintetek, néha egész generációk örökségét rejtő mozdulatsorok után kutatva, az ezekből visszatükröződő valóság érdekeli. Akárcsak az indonéz bálnavadászok viskóiba költözve, bárkájába szállva, indiaiak rituális Gangeszbe-merülését figyelve. De fotóriportereként az emberi jeleket kereste Koszovóban, Gázában, Pakisztánban, Szíriában és Líbiában is.A hazai és nemzetközi fotós szakmában elismert fotográfus. 1997 és 2011 között 17 alkalommal díjazták munkásságát a Magyar Sajtófotó Pályázaton és kétszer nyerte el az Év Fotóriportere díjat, 2011-ben Balogh Rudolf díjjal tüntették ki. 2008-ban bejutott a híres, londoni Magnum ügynökség Masterclass osztályába, ugyanebben az évben lett szabadúszó fotográfus. Többek között olyan külföldi sajtóorgánumoknak készített anyagokat, mint a The New York Times, COLORS Magazine, Huffington Post. Közelkeleti háborús konfliktusokról tudósító képei élénk nemzetközi figyelmet kaptak. 2011 és 2013 között az ENSZ Menekültügyi Hivatalának fotósa volt. Az utóbbi évek sorozatai egyfajta művészi debütnek, de legalábbis egy alkotói pálya határozott újrapozicionálásának tekinthetők. Floating Aspect címmel 2015-ben nyílt egyéni kiállítása Párizsban, valamint a budapesti Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban. Ugyanebben az évben elnyerte az először meghirdetett Robert Capa Nagydíj ösztöndíját Kilencven perc című sorozatáért. 2016-ban jelölték a Prix Pictet nemzetközi díjra. (hu)
|
