| dbo:abstract
|
- A spanyol nyelv alaktani (morfológiai) szempontból a flektáló nyelvek közé tartozik, amely röviden azt jelenti, hogy a szavak nehezen bonthatóak fel tőre és toldalékokra, inkább azok alakjának megváltozása fejezi ki a különböző funkciókat. Ezt az alakváltoztatást flexiónak nevezzük. A flexió a spanyolban lehet számbeli (egyes szám és többes szám megkülönböztetése), nembeli (a főnevek esetében hímnem és nőnem, a névmásoknál semleges is), az igék flexiója pedig személy–szám, mód, idő és aspektus szerint történhet. A spanyol alaktan – mint az újlatin nyelveké általában – a latin aranykori irodalmi nyelv alaktanához képest a névszóragozás radikális egyszerűsödését mutatja (az eseteket jelölő szóvégződések lekopása, valamint a hangsúlyrendszer átalakulásának köszönhetően), az igeragozási rendszerben viszont épp ellenkezőleg: a különféle körülírások térhódítása révén még tovább bővült a paradigma, új igeidők és formák születtek. (hu)
- A spanyol nyelv alaktani (morfológiai) szempontból a flektáló nyelvek közé tartozik, amely röviden azt jelenti, hogy a szavak nehezen bonthatóak fel tőre és toldalékokra, inkább azok alakjának megváltozása fejezi ki a különböző funkciókat. Ezt az alakváltoztatást flexiónak nevezzük. A flexió a spanyolban lehet számbeli (egyes szám és többes szám megkülönböztetése), nembeli (a főnevek esetében hímnem és nőnem, a névmásoknál semleges is), az igék flexiója pedig személy–szám, mód, idő és aspektus szerint történhet. A spanyol alaktan – mint az újlatin nyelveké általában – a latin aranykori irodalmi nyelv alaktanához képest a névszóragozás radikális egyszerűsödését mutatja (az eseteket jelölő szóvégződések lekopása, valamint a hangsúlyrendszer átalakulásának köszönhetően), az igeragozási rendszerben viszont épp ellenkezőleg: a különféle körülírások térhódítása révén még tovább bővült a paradigma, új igeidők és formák születtek. (hu)
|
