Property Value
dbo:abstract
  • A Stereophonics egy walesi rockegyüttes, frontembere . További tagjai: (nem rokona Kelly-nek), illetve . A harmadik tag eredetileg volt, akivel a két Jones együtt nőtt fel Dél-Walesben, , őt azonban Kelly távozásra kérte fel, hozzáállása miatt. Ezt követően pár koncert erejéig segített be a Jones-oknak, majd lett a végleges harmadik tag. Az együttes 1996-ban szerződött a -hoz, s innentől számítható a brit toplisták sorozatos meghódításának szériája[forrás?] az Oasis által inspirált britpop zenéjükkel, ami a hetvenes évek rock&roll világának nyomait is magán viseli. Az együttes legnagyobb sikerét a 2005-ös kiadású stúdióalbumával érte el, a a brit lemezeladási listák csúcsait ostromolta.[forrás?] Az albumról származó című számuk listavezető lett a UK Singles Chart-on és 18 héten át a listán is maradt.[forrás?] A zenekar 2005. június 2-án részt vett a koncerten a londoni Hyde Parkban. [forrás?] A című számuk a 2006-os Oscar-díjas Ütközések című film záródala. 2009 november 16-án jelentették meg című lemezüket a szintén V2 Records-mál, mely itthon csak 2010 februárjában jött ki. Az anyag 11. lett a brit albumlistán, és aranylemez státuszt ért el a szigetországban. (hu)

dbo:associate
dbo:country
dbo:genre
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 86705 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3089 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23696978 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1992 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • Stereophonics (hu)
  • Stereophonics (hu)
prop-hu:honlap
  • www.stereophonics.com (hu)
  • www.stereophonics.com (hu)
prop-hu:kiadó
prop-hu:korábbiTagok
prop-hu:műfaj
prop-hu:ország
prop-hu:tagok
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Stereophonics (hu)
  • Stereophonics (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of