Property Value
dbo:abstract
  • Steve Wacholz (White Plains, New York, 1962. május 11. –) amerikai dobos, aki leginkább a Savatage tagjaként vált ismertté, de megfordult a Crimson Glory tagjai között is. A Savatage tagjaként hét nagylemezt dobolt fel, majd 1993-ban elhagyta a zenekart. Pályafutását olya kezdetleges formációkban kezdte, mint például az "Alien", ahol már együtt zenélt Jon és Criss Oliva-val. Jon ekkor aggatta rá a "Doctor Hardware Killdrums" becenevet, utalva ezzel Steve kemény dobjátékára. Criss és Jon a 70-es évek végén felvette az Avatar nevet új zenekarukhoz, melynek dobosa Steve Wacholz lett. A nevet azonban birtokolta már egy másik zenekar, így Savatage-ra keresztelték magukat. Az együttes folyamatosan készített lemezeket, és az US Power Metal egyik legkiemelkedőbb formációja lett. Wacholz számára a lendület egészen 1993-ig tartott, amikor is elhagyta a zenekart. Criss Oliva halála után a zenekar szellemi vezér nélkül maradt, ezért távozott. Ezután Spybat néven megalapította saját lemezkiadóját, de doboktatással is foglalkozik a Tampa Mars Music-on. Később csatlakozott a Crimson Glory zenekarhoz, és feldobolta az 1999-ben megjelent albumot. (hu)

dbo:genre
dbo:instrument
dbo:recordLabel
dbo:wikiPageID
  • 743003 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2425 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22090246 (xsd:integer)
prop-hu:aktív
  • 1978 (xsd:integer)
prop-hu:becenév
  • Doctor Hardware Killdrums (hu)
  • Doctor Hardware Killdrums (hu)
prop-hu:hangszer
prop-hu:kapcsolódóEgyüttes
prop-hu:kiadók
prop-hu:képalárás
  • 1991 (xsd:integer)
prop-hu:műfajok
prop-hu:név
  • Steve Wacholz (hu)
  • Steve Wacholz (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Steve Wacholz (hu)
  • Steve Wacholz (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Steve Wacholz (hu)
  • Steve Wacholz (hu)
foaf:nick
  • Doctor Hardware Killdrums (hu)
  • Doctor Hardware Killdrums (hu)
is dbo:associate of
is foaf:primaryTopic of