dbo:abstract
|
- A Svéd Királyi Tudományos Akadémia (svédül: Kungliga Vetenskapsakademien, „KVA”) a egyike. Az Akadémia autonóm, nem-állami tudományos szervezet, melynek céljai a tudományok, elsősorban a természettudományok és a matematika fejlesztése. Az Akadémiát 1739. június 2-án alapította a természettudós Carl Linnaeus, a merkantilista Jonas Alströmer, mérnök, és köztisztviselők, valamint a politikus . Az akadémia főleg a praktikus tudományokra összpontosult, melynek eredményeit svéd nyelven adták ki, így terjesztve a tudást Svédországban. Ebben különbözött az uppsalai , melyet 1719-ben alapítottak és eredményeit latin nyelven adta ki. Az Akadémiát szándékosan a kereskedelmileg fejlett svéd fővárosba helyezték el. A londoni Royal Society és a párizsi -re mintázták. Az Akadémia által kinevezett bizottságok ítélik oda a következő nemzetközileg elismert díjakat:
* Nobel-díj fizikából és kémiából
* Közgazdasági Nobel-emlékdíj
* Crafoord-díj csillagászatból és matematikából, földtudományból, biológiából (az ökológiára hangsúlyozva), valamint az ízületi gyulladásokról végzett tanulmányokért
* Rolf Schock-díj logikából és filozófiából
* kristálytanból
* fizikából Továbbá a következő nemzeti díjakat is jutalmazza:
* molekuláris biológiából, kémiából és gyógyászatból
* közgazdaságból és jogfilozófiából
* fizikából, kémiából, műszaki tudományokból és biológiából
* fizikából, kémiából, biológiából és matematikából (hu)