Property Value
dbo:abstract
  • A Sweet Movie 1974-ben bemutatott színes, kanadai–francia–nyugatnémet filmdráma. Dušan Makavejev alkotásának premierje az 1974-es cannes-i filmfesztiválon, a Rendezők Kéthete nevű szekcióban volt, ahol éppúgy megosztotta a közönséget, mint a világ bármelyik pontján, ahol később bemutatták. A vasfüggöny innenső oldalán természetesen évekig szó sem lehetett a premierről, hiszen a rendező egyébként is nemkívánatos személy volt a szocialista országokban, miután (1971) című filmjével úgymond „megsértette” Lenin emlékét és a kommunizmus „szent” eszméjét. Makavejev 1973-ban elhagyta a hazáját, és Nyugatra távozott. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Sweet Movie – a W. R.-rel ellentétben – Nyugaton sem váltott ki osztatlan lelkesedést, hiszen a provokatív mű lényegében a rendező azon álláspontját tükrözi, hogy valójában sem a kommunizmus, sem a kapitalizmus nem ideális társadalmi forma az egyén számára, mert mindkettő a maga céljaira kizsákmányolja az emberi testet. Magyarországon a rendszerváltozás után került sor a bemutatóra. 1990-ben Budapesten életműsorozatot rendeztek Makavejev filmjeiből. Az eseményre a rendezőt is meghívták, aki magával hozta a Sweet Movie-t, melyet két alkalommal vetítettek le a közönségnek videókazettáról. Két évvel később a budapesti Örökmozgó filmszínház mutatta be a filmet. Noha külföldön a Sweet Movie nem tartozik a tévécsatornák repertoárdarabjai közé, hazánkban az állami televízió és a Filmmúzeum tévécsatorna is többször sugározta. (hu)

dbo:director
dbo:distributor
dbo:imdbId
  • 0072235
dbo:title
  • Sweet Movie (hu)
  • Sweet Movie (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 334349 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 15618 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22426835 (xsd:integer)
prop-hu:bemutató
  • 1974 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Sweet Movie (hu)
  • Sweet Movie (hu)
prop-hu:forgalmazó
  • Magyar Filmintézet (hu)
  • Magyar Filmintézet (hu)
prop-hu:főszereplő
prop-hu:imdb
  • 72235 (xsd:integer)
prop-hu:korhatár
  • 18 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Sweetmovie2.jpg (hu)
  • Sweetmovie2.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Miss Kanada (hu)
  • Miss Kanada (hu)
prop-hu:költségvetés
  • 700 (xsd:integer)
prop-hu:nyelv
prop-hu:operatőr
  • Pierre Lhomme (hu)
  • Pierre Lhomme (hu)
prop-hu:producer
  • Vincent Malle (hu)
  • Vincent Malle (hu)
prop-hu:rendező
prop-hu:vágó
  • Yann Dedet (hu)
  • Yann Dedet (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:zene
  • Manos Hadjidakis (hu)
  • Manos Hadjidakis (hu)
dc:language
  • angol,francia,lengyel,spanyol
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Sweet Movie (hu)
  • Sweet Movie (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of