Property Value
dbo:abstract
  • A System of a Down (röviden SOAD, illetve System) amerikai alternatív rockegyüttes 1994-ben alakult a kaliforniai Los Angeles közelében fekvő Glendale városában. Az együttes jelenlegei tagjai Serj Tankian, Daron Malakian, Shavo Odadjian és John Dolmayan. Mindnyájan örmény származásúak, szókimondó dalszövegeikről ismertek, például az 1915-ös örmény népirtás vagy a terrorizmus ellen folytatott harc kapcsán. Az együttesnek eddig öt albuma jelent meg, amelyekkel az eladások terén jelentős sikereket értek el, három stúdióalbumuk is a Billboard 200-as listájának élén debütált. Ez idáig négyszer jelölték őket Grammy-díjra, melyből egyet meg is nyertek a 2006-os díjátadón a Best Hard Rock Performance kategóriában a B.Y.O.B. című számukért. 2006. augusztus 13-án egy hosszabb szünet kezdődött az együttes életében, majd 2010. november 29-én bejelentették, hogy újraegyesülnek és számos európai fellépést terveznek 2011 során, majd turnéjukat Észak- és Dél-Amerikában, 2012-ben pedig Ausztráliában folytatták. A zenekar eddig egyszer lépett fel Magyarországon: a Slayer előzenekaraként a Petőfi Csarnokban, 1998. október 27-én. 2020. június 17-én újra koncerteztek volna Magyarországon, a Papp László Budapest Sportarénában, de a Covid19-pandémia miatt az eseményt lefújták. (hu)

dbo:associate
dbo:country
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 2242 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 39979 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23591137 (xsd:integer)
prop-hu:aktívÉvek
  • 1994 (xsd:integer)
prop-hu:együttesNeve
  • System of a Down (hu)
  • System of a Down (hu)
prop-hu:honlap
  • www.systemofadown.com (hu)
  • www.systemofadown.com (hu)
prop-hu:kapcsolódóElőadók
  • Achozen, Axis of Justice, George Clinton and His Gangsters of Love, Scars on Broadway, Serj Tankian and The F.C.C., The Apex Theory (hu)

prop-hu:kiadó
  • Sony Music, American Recordings, Columbia Records (hu)

prop-hu:korábbiTagok
  • Ontronik Khachaturian, Alek Akopian (hu)

prop-hu:kép
  • System of a Down, Download Festival 2005 .JPG (hu)

prop-hu:képaláírás
  • Az együttes az angliai Download fesztiválon, 2005-ben. (hu)

prop-hu:műfajok
  • Alternatív metal, Progresszív rock, Experimental rock, art rock (hu)

prop-hu:ország
  • Los Angeles, Kalifornia (hu)
  • Los Angeles, Kalifornia (hu)
prop-hu:tagok
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • System of a Down (hu)
  • System of a Down (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • System of a Down (hu)
  • System of a Down (hu)
is dbo:artist of
is dbo:associatedBand of
is dbo:producer of
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:együttes of
is prop-hu:együttesNeve of
is prop-hu:előadó of
is prop-hu:előadóKronológia of
is prop-hu:kapcsolódóEgyüttes of
is foaf:primaryTopic of