Property Value
dbo:abstract
  • A Szaff el-Kiszászijja, amelynek neve sok féle átírásban fellelhető – Saff el-Kisasija, Saff el-Kisasiya, Saff el-Kisasiyah, Saff el-Qsassije, Saff el-Kissasseyya –, II. Antef sírja, a szaffsírok egyike at-Tarif alatt, a Nílus nyugati partján, a thébai nekropolisz északnyugati részén. I. e. 2100 körül építették, az első átmeneti korban, az Uaszetben (Théba) uralkodó XI. dinasztiában. II. Antef a bátyja, I. Antef sírhelyét másolta le, minden tekintetben ahhoz hasonló. A fő különbség abban mutatkozik, hogy a királyi sírkamrához több melléktemetkezés kapcsolódik, mint elődjének sírjához. A sír körül az udvarhoz nem csatlakozó, közemberek sírhelyéül szolgáló szaffsírok vannak. A sír az alapján 1000 évvel elkészülte után, IX. Ramszesz idején még érintetlen volt, annak ellenére, hogy nincs álcázva, mint a Királyok völgye sírjai. A vizsgálat jegyzőkönyve még a sír előtt felállított életrajzi sztéléről is beszámol, amelyet 1860-ban Auguste Mariette már összetörve talált. Míg a többi szaffsír a helyi kőzet puhasága miatt nem őrzött meg semmilyen információt tulajdonosáról, e sztélé alapján már Mariette óta ismert az építtető személye. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 898573 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2827 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 22523104 (xsd:integer)
prop-hu:cím
  • Az első átmeneti kor (hu)
  • Az első átmeneti kor (hu)
prop-hu:elhelyezkedés
prop-hu:előző
prop-hu:feltárta
prop-hu:hosszúságiFok
  • 32 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 8 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 38 (xsd:integer)
prop-hu:keresztnév
  • Stephan (hu)
  • Stephan (hu)
prop-hu:következő
prop-hu:név
  • Szaff el-Kiszászijja (hu)
  • Szaff el-Kiszászijja (hu)
prop-hu:oldal
  • 134 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiFok
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 44 (xsd:integer)
prop-hu:tulajdonos
prop-hu:térképfelirat
  • Théba (hu)
  • Théba (hu)
prop-hu:vezetéknév
  • Seidlmayer (hu)
  • Seidlmayer (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Szaff el-Kiszászijja (hu)
  • Szaff el-Kiszászijja (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:restingPlacePosition of
is prop-hu:előző of
is prop-hu:következő of
is prop-hu:sírja of
is foaf:primaryTopic of