Property Value
dbo:abstract
  • A Szaljut–7 (oroszul: Салют–7) más jelzéssel DOSZ–5–2 1982-ben indított szovjet űrállomás volt. A Szaljut–6 programjának folytatásaként állították pályára a Szaljut-program utolsó tagjaként. Élettartama alatt 6 személyzetet fogadott, amelyek összesen 816 napot töltöttek a fedélzetén. Ezen az űrállomáson dolgozott az első francia űrhajós, az első indiai űrhajós és a második szovjet űrhajósnő is. Az állandó személyzetek új űrrepülési időtartamrekordokat is beállítottak. Első (Iszkra–2) és második (Iszkra–3) alkalommal indítottak az űrállomás zsilipkamrájának segítségével műholdat. 1985-re kiderült, hogy a Szaljut–7 használhatatlan állapotban van, a kapcsolat megszakadt vele, a rendszerek fagyott állapotba kerültek. Mivel tartani lehetett tőle, hogy az amerikai Skylab-hez hasonlóan irányítatlanul fog belépni a légkörbe és ott előre nem látható kárt okoz, elhatározták, hogy két tapasztalt űrhajóssal felméretik az űrállomás műszaki állapotát. Vlagyimir Alekszandrovics Dzsanyibekov és Viktor Petrovics Szavinih a Szojuz T–13 fedélzetén 1985. június 6-án indultak el. A Szojuz–T13 két nap múlva ért a Szaljut–7 közelébe. Először a külső állapotát mérték fel, majd az új, lézeres dokkoló berendezéssel hozzákapcsolódtak. A kéttagú legénység oxigénmaszkban és melegen öltözve hatolt be az állomásra. A helyzetét úgy stabilizálták, hogy a napelemek a Nap felé nézzenek, és legyen energia a berendezések működtetéséhez. A legénység helyreállította az állomás életfenntartó rendszerét, de közben többször visszatértek a Szojuzra, hogy testüket felmelegítsék. A kommunikációs rendszert június végére sikerült helyreállítaniuk és kijelentették, hogy az űrállomás ismét üzemképes. 1985. június 23-án megérkezett a teherűrhajó, ami további felszerelést és üzemanyagot szállított. A személyzet ekkorra már földmegfigyelő kísérleteket is végre tudott hajtani. A Koszmosz–1669 július 21-én dokkolt. A legénység augusztus 2-án ötórás űrsétát hajtott végre, melynek során újabb napelemtáblákat helyeztek el. A Koszmosz-1669 augusztus 28-án vált le, és ellenőrzött visszatérést hajtott végre a légkörbe két nappal később. A Szojuz T–14 1985. szeptember 18-án csatlakozott az űrállomáshoz. Dzsanibekov, és a T14 egyik tagja, Georgij Mihajlovics Grecsko szeptember 25-én levált az állomásról a Szojuz T–13-mal és automatikus leszállást hajtott végre. Ők voltak az első űrhajósok, akik más űrhajóval kerültek orbitális pályára és másik űrhajóban tértek vissza a Földre. Ezután az új szovjet űrállomás, a Mir építése miatt már kevés űrhajós kereste fel a Szaljut–7-et. Repülése alatt két modult csatoltak rá, ezek a Koszmosz–1443 és Koszmosz–1686, amelyek katonai célra tervezett TKSZ űrhajók voltak. Az első modult biztonsági okokból még lakatlan állapotban kapcsolták az űrállomáshoz. A Szaljut–7 egyik legfontosabb feladata a Mir moduláris űrállomáson használható technikák kipróbálása volt. Az utolsó személyzet, amely meglátogatta, a Mir első személyzete volt, amely manőver egyben a Szojuz űrhajók manőverezési képességeit is demonstrálta. A Szaljut–7 és a Koszmosz–1686 kísérleti modulegyüttes 1991. február 7-én lefékeződve irányítás nélkül tért vissza a Föld légkörébe, ahol szétesett, és darabjai Chile és Argentína lakatlan területeire zuhantak. (hu)
  • A Szaljut–7 (oroszul: Салют–7) más jelzéssel DOSZ–5–2 1982-ben indított szovjet űrállomás volt. A Szaljut–6 programjának folytatásaként állították pályára a Szaljut-program utolsó tagjaként. Élettartama alatt 6 személyzetet fogadott, amelyek összesen 816 napot töltöttek a fedélzetén. Ezen az űrállomáson dolgozott az első francia űrhajós, az első indiai űrhajós és a második szovjet űrhajósnő is. Az állandó személyzetek új űrrepülési időtartamrekordokat is beállítottak. Első (Iszkra–2) és második (Iszkra–3) alkalommal indítottak az űrállomás zsilipkamrájának segítségével műholdat. 1985-re kiderült, hogy a Szaljut–7 használhatatlan állapotban van, a kapcsolat megszakadt vele, a rendszerek fagyott állapotba kerültek. Mivel tartani lehetett tőle, hogy az amerikai Skylab-hez hasonlóan irányítatlanul fog belépni a légkörbe és ott előre nem látható kárt okoz, elhatározták, hogy két tapasztalt űrhajóssal felméretik az űrállomás műszaki állapotát. Vlagyimir Alekszandrovics Dzsanyibekov és Viktor Petrovics Szavinih a Szojuz T–13 fedélzetén 1985. június 6-án indultak el. A Szojuz–T13 két nap múlva ért a Szaljut–7 közelébe. Először a külső állapotát mérték fel, majd az új, lézeres dokkoló berendezéssel hozzákapcsolódtak. A kéttagú legénység oxigénmaszkban és melegen öltözve hatolt be az állomásra. A helyzetét úgy stabilizálták, hogy a napelemek a Nap felé nézzenek, és legyen energia a berendezések működtetéséhez. A legénység helyreállította az állomás életfenntartó rendszerét, de közben többször visszatértek a Szojuzra, hogy testüket felmelegítsék. A kommunikációs rendszert június végére sikerült helyreállítaniuk és kijelentették, hogy az űrállomás ismét üzemképes. 1985. június 23-án megérkezett a teherűrhajó, ami további felszerelést és üzemanyagot szállított. A személyzet ekkorra már földmegfigyelő kísérleteket is végre tudott hajtani. A Koszmosz–1669 július 21-én dokkolt. A legénység augusztus 2-án ötórás űrsétát hajtott végre, melynek során újabb napelemtáblákat helyeztek el. A Koszmosz-1669 augusztus 28-án vált le, és ellenőrzött visszatérést hajtott végre a légkörbe két nappal később. A Szojuz T–14 1985. szeptember 18-án csatlakozott az űrállomáshoz. Dzsanibekov, és a T14 egyik tagja, Georgij Mihajlovics Grecsko szeptember 25-én levált az állomásról a Szojuz T–13-mal és automatikus leszállást hajtott végre. Ők voltak az első űrhajósok, akik más űrhajóval kerültek orbitális pályára és másik űrhajóban tértek vissza a Földre. Ezután az új szovjet űrállomás, a Mir építése miatt már kevés űrhajós kereste fel a Szaljut–7-et. Repülése alatt két modult csatoltak rá, ezek a Koszmosz–1443 és Koszmosz–1686, amelyek katonai célra tervezett TKSZ űrhajók voltak. Az első modult biztonsági okokból még lakatlan állapotban kapcsolták az űrállomáshoz. A Szaljut–7 egyik legfontosabb feladata a Mir moduláris űrállomáson használható technikák kipróbálása volt. Az utolsó személyzet, amely meglátogatta, a Mir első személyzete volt, amely manőver egyben a Szojuz űrhajók manőverezési képességeit is demonstrálta. A Szaljut–7 és a Koszmosz–1686 kísérleti modulegyüttes 1991. február 7-én lefékeződve irányítás nélkül tért vissza a Föld légkörébe, ahol szétesett, és darabjai Chile és Argentína lakatlan területeire zuhantak. (hu)
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 22197 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 5312 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21603328 (xsd:integer)
prop-hu:energiaellátás
prop-hu:hordozórakéta
prop-hu:indításDátuma
  • 1982 (xsd:integer)
prop-hu:indításHelye
prop-hu:kép
  • Salyut7 with docked spacecraft.jpg (hu)
  • Salyut7 with docked spacecraft.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • A Szaljut–7 egy rákapcsolódott űrhajóval (hu)
  • A Szaljut–7 egy rákapcsolódott űrhajóval (hu)
prop-hu:nssdcId
  • 1982 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Szaljut–7 (hu)
  • Szaljut–7 (hu)
prop-hu:periódus
  • 90 (xsd:integer)
prop-hu:személyzet
  • 3 (xsd:integer)
prop-hu:tömeg
  • 19824.0
prop-hu:visszatérésDátuma
  • 1991 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:élettartam
  • 3216 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Szaljut–7 (hu)
  • Szaljut–7 (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of