Property Value
dbo:abstract
  • Szanahuitta (vagy Szanahut, Šanaḫuitta) hettita település, amelyet a hattuszaszi levéltár dokumentumaiból ismerünk. Biztos azonosítása még nem történt meg, egyesek szerint Alişar, mások szerint telljei rejtik, azonban Alışar még Ankuvasz és Kusszara, Kuşaklı pedig Szarisszasz és Cippalanda is lehet. A KUB 1.16 III. számú dokumentum alapján királyi székhely is volt Papahdilmah idején. Óasszír neve Šinḫuttum (ejtsd: sin[k]huttum) volt, egy kanisi szöveg szerint Ankuvasszal és Kapitrával szövetkezve lázadt fel Hatti ellen. A hattuszaszi ékírásos táblák két fontos szempontból említik. Egyfelől egyike volt a cippalandai Viharisten (DIŠKUR URUZi-ip-pa-la-an-da) papságának ellátására rendelt városoknak. A település egészen biztosan Cippalandától délre, nem messze tőle feküdt, de a pontos távolság ismeretlen. A környék azonban azonosított, a mai Törökország Yozgat tartománya. Ez a vidék egészen közel esik Hattuszaszhoz, a Hettita Birodalom szívéhez, ezért is különös jelentőségű, hogy ismereteink szerint I. Hattuszilisz uralkodásának kezdetén még Mitanni birtokolta. Ez a hurri térnyerés hároméves háborút jelentett a fiatal államok között. A hurrik ennek fényében Anatólia középső vidékére is kiterjesztették hatalmukat a Hattusziliszt közvetlenül megelőző időkben. Van olyan vélemény, amely szerint Szanahuitta nem hurri város volt, hanem egyszerűen fellázadt, de a hurri kultuszok és hurri nyelvű táblák, amelyek még Szapinuva városában is jelen vannak, megengedik a Hatti–Mitanni konfliktusban játszott szerep ilyen értelmezését. Hattuszilisz részéről Szanahuitta birtoklása elengedhetetlen stratégiai tényező volt a későbbi észak-szíriai hódításokhoz. (hu)

dbo:country
dbo:wikiPageID
  • 704338 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3547 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 18480164 (xsd:integer)
prop-hu:beszéltNyelvek
prop-hu:hosszúság
  • E (hu)
  • E (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 35 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 41 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 15 (xsd:integer)
prop-hu:lakói
prop-hu:maiNév
  • Alışar Höyük (hu)
  • Alışar Höyük (hu)
prop-hu:név
  • Szanahuitta (hu)
  • Szanahuitta (hu)
prop-hu:névváltozatok
  • Sinhuttum, Szanahut (hu)
  • Sinhuttum, Szanahut (hu)
prop-hu:ország
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Törökország (hu)
  • Törökország (hu)
prop-hu:szélesség
  • N (hu)
  • N (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 39 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 22 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 36 (xsd:integer)
prop-hu:terület
  • 0.018000 (xsd:double)
prop-hu:térképfelirat
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Szanahuitta (hu)
  • hettiták (hu)
  • Szanahuitta (hu)
  • hettiták (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Szanahuitta (hu)
  • Szanahuitta (hu)
foaf:nick
  • Sinhuttum, Szanahut (hu)
  • Sinhuttum, Szanahut (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is prop-hu:felirat of
is foaf:primaryTopic of