dbo:abstract
|
- A szarvasgombák a gazdanövénnyel kölcsönhatásban élő szimbionta gombák. Maga a szarvasgomba név, sokféle föld alatti gomba gyűjtőneve, mely felhasználását tekintve fűszer jellegű értékes gasztronómiai különlegesség. Több, ma már régiesnek tűnő köznyelvi elnevezése is ismert, ilyenek például a trifla, a gímgomba, a kutyaorr gomba, a trufola, a drága pöfeteg, a disznógomba, a malacgomba, a porgomba és a földi kenyér. A szarvasgomba fajok obligát mikorrhizás (gombagyökeres) gombafajok. Ez az élőlény egy föld alatti, hipogeikus (föld alatt csírázó és talajban fejlődő) gomba, amely az erdei fák gyökereivel él szimbiózisban, velük mikorrhizát, gyökérkapcsolatot képezve. Az ektomikorrhizás gyökerek gazdag hálózatával gondoskodik arról, hogy a gazdanövény a gyökerek kolonizálásának hatására optimálisan jusson a tápanyagokhoz. A szarvasgombák hifái nem hatolnak be a növény gyökerének sejtfalába, hanem sűrű gombafonalakból álló köpenyt formálnak a gyökér körül, illetve a kéregsejtek közötti járatokban (en) alkotnak, ahol megtörténik a tápanyagcsere. Szabálytalan alakú gumószerű termőtestüket, tömlőszerű szaporító szervüket, az aszkuszt, a föld felszíne alatt nyolc-tíz centiméter mélyen képzik, amely azonban a világ legértékesebb gomba termése. A szarvasgomba termőteste az aszkokarpium, amely a pikkelyekkel borított vagy sima felszínű külső kéregből a perídiumból és a belső állományból a glébából áll. Manapság egyre jelentősebb a biotechnológiai módszerekkel létrehozott mesterséges gyökér-gomba együttélés az erdőgazdálkodás területén. Rejtélyes, legendás élőlény a szarvasgomba, a legtöbb embernek afrodiziákumként jut az eszébe, habár a szarvasgomba vágykeltő hatása egyértelműen nem bizonyított. Illata és íze fűszeres, kissé a fokhagymára emlékeztető, de emellett valami különös, nehezen meghatározható zamata van. A legenda szerint a gímszarvasok szeptemberben-októberben a párzás előtt ettől a gombafajtól kapnak új erőre. A hím gímszarvasok feltúrják az erdő talaját, ha pedig rátalálnak az értékes csemegére, elfogyasztása után valósággal megőrülnek a nőstény utáni vágytól. Legendásan erős serkentő hatása miatt a szarvasgomba az ókortól a mai napig rendkívül keresett, és igen drága gombaféleség. Azonban a hírhedtsége ellenére a szarvasgomba egy fűszer is, amelynek nem a mennyisége, hanem az illata határozza meg az értékét. A gomba belső húsa a gléba, amely a spórákat képző szerv, különlegesen erezett, márványozott mintázatú, érett korában húsos, viasznemű, tapintásra kemény, állaga a zsíros sajtra emlékeztető, illatos. Gasztronómiailag legértékesebb a nemzetség (a tuber név a földi daganatot jelentő tumores terrae, tubera terrae latin kifejezésből származik). A leghíresebb és legkeresettebb szarvasgomba fajta latin neve Tuber melanosporum, amelynek sokféle elnevezése van Franciaországban: truffe noire vagy truffe du périgord, amelynek a magyar neve Francia szarvasgomba. Provance-ban úgy tartják, hogy a többi francia „trifla” fajta (truffe brumale, truffe de Bourgogne, truffe mésentérique, truffe blanche) csak tévedésből jött a világra. Csak Dél-Európában terem, ahol rendszeresen szarvasgomba aukciókat is tartanak, 2010-ben 105 ezer euróért cserélt gazdát egy 936 gramm súlyú fehér szarvasgomba egy olaszországi árverésen. A szarvasgomba franciául truffe, ami a közép francia trufle alakból és végső soron a latin tuber („gumó”) szóból származik. Fűszer, gasztronómiai különlegesség, aminek az íze talán semmihez sem hasonlítható. Giacomo Casanova szerelmi kalandjai előtt gyakran szarvasgombás ragut evett, a róla elnevezett híres Casanova-mártás pedig 30 gramm szarvasgomba felhasználásával készül. Idősebb Alexandre Dumas író szerint „a szarvasgomba a hölgyeket gyengédebbé, a férfiakat szeretnivalóbbá teszi”. A 18. században élt francia szakácsművész, Jean Anthelme Brillat-Savarin a „konyha gyémántjának”, míg Gioachino Rossini, az ínyenc olasz zeneszerző a szarvasgombát a „gombák Mozartjának” nevezte. Olyan, mintha „illatot ennénk, de az illat, amit a nyelvünkkel érzékelünk mégsem ugyanaz, mint amit előtte a gombán éreztünk”. (hu)
- A szarvasgombák a gazdanövénnyel kölcsönhatásban élő szimbionta gombák. Maga a szarvasgomba név, sokféle föld alatti gomba gyűjtőneve, mely felhasználását tekintve fűszer jellegű értékes gasztronómiai különlegesség. Több, ma már régiesnek tűnő köznyelvi elnevezése is ismert, ilyenek például a trifla, a gímgomba, a kutyaorr gomba, a trufola, a drága pöfeteg, a disznógomba, a malacgomba, a porgomba és a földi kenyér. A szarvasgomba fajok obligát mikorrhizás (gombagyökeres) gombafajok. Ez az élőlény egy föld alatti, hipogeikus (föld alatt csírázó és talajban fejlődő) gomba, amely az erdei fák gyökereivel él szimbiózisban, velük mikorrhizát, gyökérkapcsolatot képezve. Az ektomikorrhizás gyökerek gazdag hálózatával gondoskodik arról, hogy a gazdanövény a gyökerek kolonizálásának hatására optimálisan jusson a tápanyagokhoz. A szarvasgombák hifái nem hatolnak be a növény gyökerének sejtfalába, hanem sűrű gombafonalakból álló köpenyt formálnak a gyökér körül, illetve a kéregsejtek közötti járatokban (en) alkotnak, ahol megtörténik a tápanyagcsere. Szabálytalan alakú gumószerű termőtestüket, tömlőszerű szaporító szervüket, az aszkuszt, a föld felszíne alatt nyolc-tíz centiméter mélyen képzik, amely azonban a világ legértékesebb gomba termése. A szarvasgomba termőteste az aszkokarpium, amely a pikkelyekkel borított vagy sima felszínű külső kéregből a perídiumból és a belső állományból a glébából áll. Manapság egyre jelentősebb a biotechnológiai módszerekkel létrehozott mesterséges gyökér-gomba együttélés az erdőgazdálkodás területén. Rejtélyes, legendás élőlény a szarvasgomba, a legtöbb embernek afrodiziákumként jut az eszébe, habár a szarvasgomba vágykeltő hatása egyértelműen nem bizonyított. Illata és íze fűszeres, kissé a fokhagymára emlékeztető, de emellett valami különös, nehezen meghatározható zamata van. A legenda szerint a gímszarvasok szeptemberben-októberben a párzás előtt ettől a gombafajtól kapnak új erőre. A hím gímszarvasok feltúrják az erdő talaját, ha pedig rátalálnak az értékes csemegére, elfogyasztása után valósággal megőrülnek a nőstény utáni vágytól. Legendásan erős serkentő hatása miatt a szarvasgomba az ókortól a mai napig rendkívül keresett, és igen drága gombaféleség. Azonban a hírhedtsége ellenére a szarvasgomba egy fűszer is, amelynek nem a mennyisége, hanem az illata határozza meg az értékét. A gomba belső húsa a gléba, amely a spórákat képző szerv, különlegesen erezett, márványozott mintázatú, érett korában húsos, viasznemű, tapintásra kemény, állaga a zsíros sajtra emlékeztető, illatos. Gasztronómiailag legértékesebb a nemzetség (a tuber név a földi daganatot jelentő tumores terrae, tubera terrae latin kifejezésből származik). A leghíresebb és legkeresettebb szarvasgomba fajta latin neve Tuber melanosporum, amelynek sokféle elnevezése van Franciaországban: truffe noire vagy truffe du périgord, amelynek a magyar neve Francia szarvasgomba. Provance-ban úgy tartják, hogy a többi francia „trifla” fajta (truffe brumale, truffe de Bourgogne, truffe mésentérique, truffe blanche) csak tévedésből jött a világra. Csak Dél-Európában terem, ahol rendszeresen szarvasgomba aukciókat is tartanak, 2010-ben 105 ezer euróért cserélt gazdát egy 936 gramm súlyú fehér szarvasgomba egy olaszországi árverésen. A szarvasgomba franciául truffe, ami a közép francia trufle alakból és végső soron a latin tuber („gumó”) szóból származik. Fűszer, gasztronómiai különlegesség, aminek az íze talán semmihez sem hasonlítható. Giacomo Casanova szerelmi kalandjai előtt gyakran szarvasgombás ragut evett, a róla elnevezett híres Casanova-mártás pedig 30 gramm szarvasgomba felhasználásával készül. Idősebb Alexandre Dumas író szerint „a szarvasgomba a hölgyeket gyengédebbé, a férfiakat szeretnivalóbbá teszi”. A 18. században élt francia szakácsművész, Jean Anthelme Brillat-Savarin a „konyha gyémántjának”, míg Gioachino Rossini, az ínyenc olasz zeneszerző a szarvasgombát a „gombák Mozartjának” nevezte. Olyan, mintha „illatot ennénk, de az illat, amit a nyelvünkkel érzékelünk mégsem ugyanaz, mint amit előtte a gombán éreztünk”. (hu)
|