Property Value
dbo:abstract
  • A szaturnália (latinul Saturnalia) ünnepeket az ókori Róma lakói december 17.-én, a téli napforduló idején, az őszi vetés befejezésekor, Szaturnusz isten tiszteletére ülték meg - a hagyomány szerint az uralkodása alatti boldog aranykornak az emlékezetét erősítette. Eredete Görögországon át Mezopotámiába nyúlik vissza.A sötétség felerősítette az emberek félelmét a haláltól, és az elmúlással éppen a nemiség alternatíváját állították szembe: emberek nagy lakomákkal, ivászatokkal, tánccal, zenével ünnepeltek. Egyes munkák tiltva voltak, és megajándékozták a szolgákat. A házakat feldíszítették örökzöld borostyánnal. Ugyanis a lombhullató fák eddigre már elvesztették leveleiket, ezért örökzöld ágakat hordtak be a házaikba, hogy varázslattal biztosítsák az évelő növényeik védelmét tavaszig. Szabályozása a császárok korára esik. Augustus 3 napot engedett, Tiberius és Caligula is megtoldotta egy-egy nappal. Amikor nem szabályozták, az ünnep általában több mint egyhetessé növekedett, és december 25-én ért véget. A császárok a nép mulatságáról is gondoskodtak: cirkuszi versenyek, gladiátorjátékok és alakos felvonulások követték egymást, amelyek a bolondok ünnepe, karnevál és más ünnepek ősképéül tekintendők. A vigasságnak része volt, hogy a társadalmi rangokat is felfüggesztették erre az időre. Mivel nem volt hivatalos ügyintézés és munka, a rabszolgáknak megengedték, hogy urakként viselkedjenek, a gazdáik meg szolgálást játszottak. Az egész idő alatt teljes munkaszünet és korlátlan jókedv uralkodott. A gazdagok a szegényeket megvendégelték, a rabszolgák láncait leszedték, a cselédek az uraság asztalához ültek. A gazdagok rózsával koszorúzták fejüket, a családtagok apró ajándékokkal kedveskedtek egymásnak (akárcsak a mai karácsonyi ajándékok). (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 198694 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 3292 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23376362 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Szaturnália (hu)
  • Szaturnália (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of