| dbo:abstract
|
- A grammatikában a személytelen ige olyan ige, amelynek nincs cselekvő alanya. Egyrészt vannak olyan személytelen igék, amelyeknek nem lehet semmiféle alanyuk (egyes nyelvekben), illetve lehet csak ún. „látszólagos” vagy „grammatikai” alanyuk (más nyelvekben), és olyan igék, amelyeknek lehet alanyuk, de az nem cselekvő. Az ilyen alanyt kifejezheti főnév, névmás, igenév vagy mellékmondat. Másrészt egyes igék csak személytelenek lehetnek, de olyan személyes igék is vannak, amelyeket személytelenekként is lehet használni. Mindezek az igék csak harmadik személyben használtak. A magyar nyelv esetében csak személytelen állítmányról van szó, amikor névszói, és mellőzendő a létige. Egyes grammatikák szerint a személytelen igék csak egyes számúak lehetnek. Mások nézetében egyesek lehetnek többes számúak is. Olyan nyelvekben, mint a magyar is, amelyek igeragozása viszonylag fejlett, és amelyekben az alanyt világosan jelzi a személyrag, ezeket az igéket külön szó nélkül használják a cselekvő alany szokásos helyén. Mégis, olyan nyelvekben, mint a román vagy a BHMSz egyes személytelen igék a harmadik személyű visszaható névmással használatosak. Más nyelvekben, mint a francia vagy az angol, amelyeknek viszonylag nagy mértékben leépült az igeragozásuk, és a felszólító módon kívül az alanyt külön szóval kell kifejezni, a személytelen igék esetében van a cselekvő alany szokásos helyén egy mondattani funkció nélküli névmással kifejezett látszólagos vagy grammatikai alany, egyidőben az ún. „valódi” vagy „logikai” alannyal, amely meglehet egyes személytelen igéknek. A franciában ezt a helyet olykor az egyébként hímnemű egyes szám harmadik személyű il hangsúlytalan személyes névmás tölti ki, máskor a ce, ça vagy cela (jelentésük ’ez’) semlegesnek nevezett mutató névmások egyike. Az angolban a látszólagos alany a szokásosan élettelenre utaló it személyes névmás vagy, egyes esetekben szófajváltással a there ’ott’ határozószóból lett csak személytelen szerkezetben használt névmás. (hu)
- A grammatikában a személytelen ige olyan ige, amelynek nincs cselekvő alanya. Egyrészt vannak olyan személytelen igék, amelyeknek nem lehet semmiféle alanyuk (egyes nyelvekben), illetve lehet csak ún. „látszólagos” vagy „grammatikai” alanyuk (más nyelvekben), és olyan igék, amelyeknek lehet alanyuk, de az nem cselekvő. Az ilyen alanyt kifejezheti főnév, névmás, igenév vagy mellékmondat. Másrészt egyes igék csak személytelenek lehetnek, de olyan személyes igék is vannak, amelyeket személytelenekként is lehet használni. Mindezek az igék csak harmadik személyben használtak. A magyar nyelv esetében csak személytelen állítmányról van szó, amikor névszói, és mellőzendő a létige. Egyes grammatikák szerint a személytelen igék csak egyes számúak lehetnek. Mások nézetében egyesek lehetnek többes számúak is. Olyan nyelvekben, mint a magyar is, amelyek igeragozása viszonylag fejlett, és amelyekben az alanyt világosan jelzi a személyrag, ezeket az igéket külön szó nélkül használják a cselekvő alany szokásos helyén. Mégis, olyan nyelvekben, mint a román vagy a BHMSz egyes személytelen igék a harmadik személyű visszaható névmással használatosak. Más nyelvekben, mint a francia vagy az angol, amelyeknek viszonylag nagy mértékben leépült az igeragozásuk, és a felszólító módon kívül az alanyt külön szóval kell kifejezni, a személytelen igék esetében van a cselekvő alany szokásos helyén egy mondattani funkció nélküli névmással kifejezett látszólagos vagy grammatikai alany, egyidőben az ún. „valódi” vagy „logikai” alannyal, amely meglehet egyes személytelen igéknek. A franciában ezt a helyet olykor az egyébként hímnemű egyes szám harmadik személyű il hangsúlytalan személyes névmás tölti ki, máskor a ce, ça vagy cela (jelentésük ’ez’) semlegesnek nevezett mutató névmások egyike. Az angolban a látszólagos alany a szokásosan élettelenre utaló it személyes névmás vagy, egyes esetekben szófajváltással a there ’ott’ határozószóból lett csak személytelen szerkezetben használt névmás. (hu)
|
