Property Value
dbo:abstract
  • Szent Asella (334 – 405) katolikus szent. Életének forrásai Szent Jeromos Marcellához intézett levele (Ad Marcellam de vita Asellae), valamint az a levél, amelyet magának Asellának írt 385 körül. Asella már korán, tízéves korában kijelentette, hogy Istennek kíván élni. Két év elteltével egy kis cellába vonult vissza, ahonnan kizárólag a vértanúk sírjainak felkeresése végett lépett ki. Durva ruhát viselt, keresztény aszkézisben élt, imádkozott és dolgozott. Szent Jeromos szerint gyakran élt át elragadtatásokat, s idősebb korában is teljesen egészséges volt testben-lélekben. Principiához írott levelében Jeromos „a szent élet mesternőjének” említi Asellát, aki „Rómában megtalálta az sivatagát”. Palladiosz „Historia Lausiaca” című munkájában ennyit közöl róla: „A szép Asella szűz a monostorban öregedett meg". 405-ben, vagy kevéssel utána halt meg. (hu)

dbo:wikiPageID
  • 166336 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1145 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21912866 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Szent Asella (hu)
  • Szent Asella (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of