Property Value
dbo:abstract
  • A Szent István Tudományos Akadémia (SZIA, 2004-ig Szent István Akadémia) a Szent István Társulat Tudományos és Irodalmi Osztályából 1915-ben alakult, 1916 januárjától működő katolikus tudós társaság, mely „a Magyar Tudományos Akadémiával egyenrangú, önálló tudományos akadémiaként szerveződött meg”. Az akadémia virágkora a két világháború közötti időszakra tehető, amikor számos tudományos előadás hangzott el az osztály- és közgyűléseken. Az előadások jelentős része nyomtatásban is megjelent. Számos tudományos társulattal – köztük protestáns szervezetekkel is – tartotta a kapcsolatot. A Magyar Tudományos Akadémia tagjainak jelentős része egyben a Szent István Akadémiának is a tagja volt. A második világháború utáni megváltozott környezetben a felolvasó előadások folytatódtak, de az 1951. január 25-én ajánlott tagok székfoglalójukat már nem tudták megtartani. A június 1-jei ülés az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) nyomására beszüntette működését. A SZIT igazgatóválasztmányi ülésein azonban 1953 szeptemberétől szórványosan, 1958-tól rendszeresen ismét elhangzottak előadások. A rendszerváltást követően – több éves előkészítés után – hivatalosan 2003. március 10-én alakult újjá. 2004-ben felvette a Szent István Tudományos Akadémia nevet. Kánonjogilag tudományos testület, hivatalos nyilvános egyházi társulás (consociatio publica), amelynek fővédnöke Magyarország mindenkori prímása. (hu)

dbo:headquarter
dbo:language
dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 621309 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 17045 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 23848731 (xsd:integer)
prop-hu:alakulás
  • 1915 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2020 (xsd:integer)
prop-hu:egyébNevek
  • SZIT (hu)
  • SZIT (hu)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 19 (xsd:integer)
prop-hu:korábbiNevei
  • Szent István Akadémia (hu)
  • Szent István Akadémia (hu)
prop-hu:működésiRégió
  • országos (hu)
  • országos (hu)
prop-hu:nyelv
  • magyar (hu)
  • magyar (hu)
prop-hu:név
  • Szent István Tudományos Akadémia (hu)
  • Szent István Tudományos Akadémia (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Budapest V. kerülete (hu)
  • Budapest V. kerülete (hu)
prop-hu:sajátNév
  • SZIA (hu)
  • SZIA (hu)
prop-hu:székhely
  • 1053 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiFok
  • 47 (xsd:integer)
prop-hu:település
  • Budapest (hu)
  • Budapest (hu)
prop-hu:típus
  • tudományos testület (hu)
  • tudományos testület (hu)
prop-hu:url
prop-hu:vezetőCíme
  • Elnöke (hu)
  • Elnöke (hu)
prop-hu:weboldal
  • szit.katolikus.hu/?m=szentistvan (hu)
  • szit.katolikus.hu/?m=szentistvan (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdf:type
rdfs:label
  • Szent István Tudományos Akadémia (hu)
  • Szent István Tudományos Akadémia (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
foaf:name
  • Szent István Tudományos Akadémia (hu)
  • Szent István Tudományos Akadémia (hu)
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of