Property |
Value |
dbo:abstract
|
- A Szent László híd Szekszárdtól északra köti össze a Dunántúlt az Alfölddel. A köznyelv hívja még szekszárdi hídnak is. A híd az 1498,79 folyamkilométernél található. A hídnyílás magassága 9,5 méter, a hajózható hídnyílás szélessége 100 méter. Két ártéri hídból és egy 80 m+3×120 m+80 m nyílásközű, 520,5 m hosszú mederhídból áll. Az ártéri hidak támaszközei 3×65,5 m-esek. 2003. július 4-én adták át a forgalomnak. 73 év után ez volt az első olyan új híd a Dunán, ami nem Budapesten épült. 919,6 méteres hosszával megépítésekor az ország leghosszabb közúti hídja volt. Ezen a hídon vezet át a kétszer egysávos M9-es autóút, mely a 6-os főutat köti össze az 51-es főúttal. A tervek szerint ez a 20 kilométeres szakasz része lesz annak a gyűrűnek, amely Soprontól az ország déli határaihoz közel haladva Szegedig tart majd, ezzel kiegészítve az ország közlekedésének sugaras, fővárosközpontú rendszerét. Az építés során külön figyelmet kellett fordítani a terület természetvédelmére, ugyanis az építkezés a Duna–Dráva Nemzeti Park Gemenci Tájegységének közelében folyt. A tájegység állatainak védelmére számos vad- és hüllőátjárót alakítottak ki. A híd 2004-ben kapott. A híd Szent László király, Szekszárd város védőszentjének nevét viseli. Az átadását követően megszűnt a Fadd-Dombori és a Fajsz közötti kompjárat.
* A híd kelet felől
* A Szent László híd lámpasora (hu)

dbo:position
| |
dbo:wikiPageExternalLink
| |
dbo:wikiPageID
| |
dbo:wikiPageLength
|
- 3520 (xsd:nonNegativeInteger)
|
dbo:wikiPageRevisionID
| |
prop-hu:aHídSzélessége
| |
prop-hu:aHídTeljesHosszúsága
| |
prop-hu:elhelyezkedése
|
- , Szekszárd (hu)
- , Szekszárd (hu)
|
prop-hu:hosszúságiFok
| |
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
| |
prop-hu:hosszúságiÍvperc
| |
prop-hu:kivitelező
|
- MAHÍD 2000 Rt., Ganz Acélszerkezetek Rt. (hu)

prop-hu:kép
|
- Szent László híd - légi felvétel.jpg (hu)

prop-hu:legnagyobbTámaszköz
| |
prop-hu:név
|
- Szent László híd (hu)
- Szent László híd (hu)
|
prop-hu:pozíciósTérkép
|
- Magyarország (hu)
- Magyarország (hu)
|
prop-hu:szerkezettípus
|
- gerendahíd (hu)
- gerendahíd (hu)
|
prop-hu:szélességiFok
| |
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
| |
prop-hu:szélességiÍvperc
| |
prop-hu:sávokSzáma
| |
prop-hu:tervező
|
- Pont-Terv Zrt., Uvaterv Rt. (hu)
- Pont-Terv Zrt., Uvaterv Rt. (hu)
|
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
| |
prop-hu:átadásIdeje
| |
prop-hu:áthidaltAkadály
| |
dct:subject
| |
rdf:type
| |
rdfs:label
|
- Szent László híd (hu)
- Szent László híd (hu)
|
prov:wasDerivedFrom
| |
foaf:isPrimaryTopicOf
| |
foaf:name
|
- (hu)
- Szent László híd (hu)
- (hu)
- Szent László híd (hu)
|
is dbo:wikiPageRedirects
of | |
is foaf:primaryTopic
of | |