| dbo:abstract
|
- A demsusi Szent Miklós-templom (románul Biserica Sfântul Nicolae) a legrégibb ma is használt ortodox templom Romániában, egyben Erdély egyik legkülönlegesebb egyházi műemléke, a Hunyad megyei Demsus faluban. Bár építéséről írásos források nem maradtak fenn, az eredeti építmény négyzet alakú, négy pillérrel tagolt alaprajza és félkör alakú apszisa miatt a 13. századra datálják. Építéséhez Várhelyről (Ulpia Traiana) való feliratos római sírköveket, vízvezeték töredékeit, márványt és téglát használtak föl. Ezért a tudósok sokáig vitáztak eredetéről, sokan az egyik sírkő alapján eredetileg Longinus Maximus síremlékének tartották, amely köré később emeltek templomot. Mások ma is úgy vélik, hogy korábbi, pogány szentély helyén épült. Mintájaként egyaránt említik az őraljaboldogfalvi templomot és a Curtea de Argeș-i, mára romos Szent Miklós-templomot. 1360-ban megemlékeztek a demsusi „sacerdos olahalis”-ról ('oláh pap'). A 14–15. században a déli és a nyugati oldalon kibővítették. A templomot díszítő freskókat 1443-ban egy Ștefan nevű mester készítette, akiről úgy tartják, hogy Havasalföldról érkezett. Ezeket 1556 után lemeszelték, mivel a református nemesek és az ortodoxok közösen használták. A belső felújítások után ma töredékeikben láthatók. A templomnak református és ortodox (később görögkatolikus) papja és két harangtornya volt, a hozzátartozó szántókat és szőlőket is megosztották. 1701-ben az ellenreformáció hódításaira válaszul a környékbeli református nemesek Demsus székhellyel szerveztek közös egyházközséget. 1782-es haragtornyuk harangját magyar felirattal látták el. A református egyház a 20. század elején még létezett, később a hívek megfogyatkozása miatt megszűnt. A templomot 1870-ben Theodor Mommsen is meglátogatta és írt róla. (hu)
- A demsusi Szent Miklós-templom (románul Biserica Sfântul Nicolae) a legrégibb ma is használt ortodox templom Romániában, egyben Erdély egyik legkülönlegesebb egyházi műemléke, a Hunyad megyei Demsus faluban. Bár építéséről írásos források nem maradtak fenn, az eredeti építmény négyzet alakú, négy pillérrel tagolt alaprajza és félkör alakú apszisa miatt a 13. századra datálják. Építéséhez Várhelyről (Ulpia Traiana) való feliratos római sírköveket, vízvezeték töredékeit, márványt és téglát használtak föl. Ezért a tudósok sokáig vitáztak eredetéről, sokan az egyik sírkő alapján eredetileg Longinus Maximus síremlékének tartották, amely köré később emeltek templomot. Mások ma is úgy vélik, hogy korábbi, pogány szentély helyén épült. Mintájaként egyaránt említik az őraljaboldogfalvi templomot és a Curtea de Argeș-i, mára romos Szent Miklós-templomot. 1360-ban megemlékeztek a demsusi „sacerdos olahalis”-ról ('oláh pap'). A 14–15. században a déli és a nyugati oldalon kibővítették. A templomot díszítő freskókat 1443-ban egy Ștefan nevű mester készítette, akiről úgy tartják, hogy Havasalföldról érkezett. Ezeket 1556 után lemeszelték, mivel a református nemesek és az ortodoxok közösen használták. A belső felújítások után ma töredékeikben láthatók. A templomnak református és ortodox (később görögkatolikus) papja és két harangtornya volt, a hozzátartozó szántókat és szőlőket is megosztották. 1701-ben az ellenreformáció hódításaira válaszul a környékbeli református nemesek Demsus székhellyel szerveztek közös egyházközséget. 1782-es haragtornyuk harangját magyar felirattal látták el. A református egyház a 20. század elején még létezett, később a hívek megfogyatkozása miatt megszűnt. A templomot 1870-ben Theodor Mommsen is meglátogatta és írt róla. (hu)
|
