Property Value
dbo:abstract
  • Szent Pál oszlopa egy kőtömb a ciprusi Páfoszban, amelyhez állítólag odakötözték az apostolt, és megkorbácsolták. Szent Pál – a Biblia szerint – Szalamiszból érkezett Páfoszba. Ott Sergius Paulus római helytartó meghallgatta Pált és a vele tartó Barnabás apostolt. Egy hamis próféta, Barjézus azonban igyekezett a római urat elfordítani a Pál által közvetített hittől, de az apostol megvakította. Pál így szólt Barjézushoz: „Ó, te minden álnoksággal és gonosz cselekedettel teljes, ördögnek fia, minden igazságnak ellensége, nem szűnöl-é meg az Istennek igaz útait elfordítani? Mostan azért ímé az Úrnak keze ellened lészen és léssz vak, nem látod az napot ideig.” Az oszlop a Hriszopolitissza-bazilika romjai közelében áll. A hagyomány szerint Pált hozzákötözték, és 39 korbácsütést mértek rá, mire sikerült megtérítenie Sergius Paulust. Az apostol a második korintusi levélben számol be arról, hogy öt alkalommal is 39 ütésre ítélték, a legenda szerint ezek egyike történt Páfoszban. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 1464308 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 2282 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 21160262 (xsd:integer)
prop-hu:accessdate
  • 2017-04-29 (xsd:date)
prop-hu:chapter
  • Apostolok cselekedetei XIII. 1-52 (hu)
  • Pafosz (hu)
  • Apostolok cselekedetei XIII. 1-52 (hu)
  • Pafosz (hu)
prop-hu:date
  • 20130821104919 (xsd:decimal)
prop-hu:hosszúságiFok
  • 32 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvmásodperc
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:hosszúságiÍvperc
  • 25 (xsd:integer)
prop-hu:isbn
  • 9630739011 (xsd:decimal)
prop-hu:kép
  • St-Pauls-Pillar.jpg (hu)
  • St-Pauls-Pillar.jpg (hu)
prop-hu:képMéret
  • 250 (xsd:integer)
prop-hu:képaláírás
  • Szent Pál oszlopa (hu)
  • Szent Pál oszlopa (hu)
prop-hu:képméret
  • 150 (xsd:integer)
prop-hu:név
  • Szent Pál oszlopa (hu)
  • Szent Pál oszlopa (hu)
prop-hu:pozíciósTérkép
  • Ciprus (hu)
  • Ciprus (hu)
prop-hu:publisher
  • Európa Könyvkiadó (hu)
  • Park Könyvkiadó (hu)
  • Új Ember (hu)
  • Európa Könyvkiadó (hu)
  • Park Könyvkiadó (hu)
  • Új Ember (hu)
prop-hu:szélességiFok
  • 34 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvmásodperc
  • 0 (xsd:integer)
prop-hu:szélességiÍvperc
  • 46 (xsd:integer)
prop-hu:title
  • Biblia (hu)
  • Ciprus (hu)
  • Biblia (hu)
  • Ciprus (hu)
prop-hu:url
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:year
  • 1986 (xsd:integer)
  • 2003 (xsd:integer)
dct:subject
rdfs:label
  • Szent Pál oszlopa (hu)
  • Szent Pál oszlopa (hu)
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is foaf:primaryTopic of