| dbo:abstract
|
- Szent Viboráda (? – 926) sváb nemes, bencés apáca, . Konstanz közelében született sváb nemesi családban. 906-ban Hitto nevű bátyjával együtt Rómába utazott, majd bátyja belépett a Sankt Gallen-i kolostorba. Wiborada még hat évig a szülői házban élt, és könyvkötőként dolgozott, de szoros kapcsolatot tartott a bátyjával, aki zsoltárokra tanította. 912-ben és a kolostor közelében élt egy templomcellában, a külvilággal csak egy ablakon át érintkezve. Négy év múlva apáca lett és életét aszkézisben és bűnbánatban töltötte. A legenda szerint jósképességei voltak, 926-ban megjövendölte a magyarok támadását, így a helyi papok és szerzetesek el tudtak menekülni. Maga Viboráda azonban a cellájában maradt, ahol a fosztogató magyarok letépték durva szövésű ruháját, és azzal a lánccal, amellyel sanyargatta magát, agyonverték. Mivel ő javasolta Egilbert apátnak a könyvtár és a templom kincseinek biztonságba helyezését, a könyvtárak és a könyvtárosok védőszentjeként tisztelik Viboráda az első nő, akit a Szentszék hivatalos eljárásban kanonizált, és nem az életében és halála után kialakult kultusza alapján fogadták el szentként való tiszteletét: II. Kelemen pápa avatta szentté 1047-ben. Az ünnepe május 2., jelképei a könyv és a bárd (amely a legenda szerint a halálát okozta), ő a könyvtárosok védőszentje. Életét írta meg 1060-1070 körül, Vita Sanctae Wiboradae virginis et martyris címmel. „Már nemcsak híre szállott a cellában a magyarok jövetelének, hanem azoknak dühe mindenfelől körülárasztotta azt. Az egész tábor prédálásra oszlik szét. Egy eszeveszett, istentől gyűlölt pogány, magához véve hasonló társát, fel akarta gyújtani a szent szűz hajlékocskáját, de az isteni erő eloltotta a lángot. Ezután bejárást keresnek oda, és minthogy nem találnak, a tetőre másznak, és szétszedve a téglákat leereszkednek a nyíláson. Ott találják a szüzet kis oltára előtt, buzgó imádságban. Reá rontanak, leszedik ruháit, csak övét (ciliciumát) hagyva rajta, és három sebet ejtenek a mártír fején, melyekbe az másnap belehalt. Vérének nyoma az övről és a falakról nem volt lemosható.” Hartmann: Szent Wiborada élete, 10. század közepe. (hu)
- Szent Viboráda (? – 926) sváb nemes, bencés apáca, . Konstanz közelében született sváb nemesi családban. 906-ban Hitto nevű bátyjával együtt Rómába utazott, majd bátyja belépett a Sankt Gallen-i kolostorba. Wiborada még hat évig a szülői házban élt, és könyvkötőként dolgozott, de szoros kapcsolatot tartott a bátyjával, aki zsoltárokra tanította. 912-ben és a kolostor közelében élt egy templomcellában, a külvilággal csak egy ablakon át érintkezve. Négy év múlva apáca lett és életét aszkézisben és bűnbánatban töltötte. A legenda szerint jósképességei voltak, 926-ban megjövendölte a magyarok támadását, így a helyi papok és szerzetesek el tudtak menekülni. Maga Viboráda azonban a cellájában maradt, ahol a fosztogató magyarok letépték durva szövésű ruháját, és azzal a lánccal, amellyel sanyargatta magát, agyonverték. Mivel ő javasolta Egilbert apátnak a könyvtár és a templom kincseinek biztonságba helyezését, a könyvtárak és a könyvtárosok védőszentjeként tisztelik Viboráda az első nő, akit a Szentszék hivatalos eljárásban kanonizált, és nem az életében és halála után kialakult kultusza alapján fogadták el szentként való tiszteletét: II. Kelemen pápa avatta szentté 1047-ben. Az ünnepe május 2., jelképei a könyv és a bárd (amely a legenda szerint a halálát okozta), ő a könyvtárosok védőszentje. Életét írta meg 1060-1070 körül, Vita Sanctae Wiboradae virginis et martyris címmel. „Már nemcsak híre szállott a cellában a magyarok jövetelének, hanem azoknak dühe mindenfelől körülárasztotta azt. Az egész tábor prédálásra oszlik szét. Egy eszeveszett, istentől gyűlölt pogány, magához véve hasonló társát, fel akarta gyújtani a szent szűz hajlékocskáját, de az isteni erő eloltotta a lángot. Ezután bejárást keresnek oda, és minthogy nem találnak, a tetőre másznak, és szétszedve a téglákat leereszkednek a nyíláson. Ott találják a szüzet kis oltára előtt, buzgó imádságban. Reá rontanak, leszedik ruháit, csak övét (ciliciumát) hagyva rajta, és három sebet ejtenek a mártír fején, melyekbe az másnap belehalt. Vérének nyoma az övről és a falakról nem volt lemosható.” Hartmann: Szent Wiborada élete, 10. század közepe. (hu)
|
