Property Value
dbo:abstract
  • Szent Viboráda (? – 926) sváb nemes, bencés apáca, . Konstanz közelében született sváb nemesi családban. 906-ban Hitto nevű bátyjával együtt Rómába utazott, majd bátyja belépett a Sankt Gallen-i kolostorba. Wiborada még hat évig a szülői házban élt, és könyvkötőként dolgozott, de szoros kapcsolatot tartott a bátyjával, aki zsoltárokra tanította. 912-ben és a kolostor közelében élt egy templomcellában, a külvilággal csak egy ablakon át érintkezve. Négy év múlva apáca lett és életét aszkézisben és bűnbánatban töltötte. A legenda szerint jósképességei voltak, 926-ban megjövendölte a magyarok támadását, így a helyi papok és szerzetesek el tudtak menekülni. Maga Viboráda azonban a cellájában maradt, ahol a fosztogató magyarok letépték durva szövésű ruháját, és azzal a lánccal, amellyel sanyargatta magát, agyonverték. Mivel ő javasolta Egilbert apátnak a könyvtár és a templom kincseinek biztonságba helyezését, a könyvtárak és a könyvtárosok védőszentjeként tisztelik Viboráda az első nő, akit a Szentszék hivatalos eljárásban kanonizált, és nem az életében és halála után kialakult kultusza alapján fogadták el szentként való tiszteletét: II. Kelemen pápa avatta szentté 1047-ben. Az ünnepe május 2., jelképei a könyv és a bárd (amely a legenda szerint a halálát okozta), ő a könyvtárosok védőszentje. Életét írta meg 1060-1070 körül, Vita Sanctae Wiboradae virginis et martyris címmel. „Már nemcsak híre szállott a cellában a magyarok jövetelének, hanem azoknak dühe mindenfelől körülárasztotta azt. Az egész tábor prédálásra oszlik szét. Egy eszeveszett, istentől gyűlölt pogány, magához véve hasonló társát, fel akarta gyújtani a szent szűz hajlékocskáját, de az isteni erő eloltotta a lángot. Ezután bejárást keresnek oda, és minthogy nem találnak, a tetőre másznak, és szétszedve a téglákat leereszkednek a nyíláson. Ott találják a szüzet kis oltára előtt, buzgó imádságban. Reá rontanak, leszedik ruháit, csak övét (ciliciumát) hagyva rajta, és három sebet ejtenek a mártír fején, melyekbe az másnap belehalt. Vérének nyoma az övről és a falakról nem volt lemosható.” Hartmann: Szent Wiborada élete, 10. század közepe. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 459465 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 4064 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 20696398 (xsd:integer)
prop-hu:date
  • 2018 (xsd:integer)
prop-hu:egyháza
  • római katolikus (hu)
  • római katolikus (hu)
prop-hu:halálozásiHely
  • Sankt Gallen-i kolostor (hu)
  • Sankt Gallen-i kolostor (hu)
prop-hu:halálozásiIdő
  • 926 (xsd:integer)
prop-hu:kép
  • Martyrdom of Wiborada.jpg (hu)
  • Martyrdom of Wiborada.jpg (hu)
prop-hu:képaláírás
  • Szent Viboráda mártírhalála, illusztráció a Deutsche Heiligenleben kódexből, a 15. század közepéről. (hu)

prop-hu:név
  • Szent Viboráda (hu)
  • Szent Viboráda (hu)
prop-hu:szenttéAvatta
prop-hu:szenttéAvatásánakIdeje
  • 1047 (xsd:integer)
prop-hu:születésiHely
  • Klingna (hu)
  • Klingna (hu)
prop-hu:url
prop-hu:védőszentje
  • könyvtáraknak és könyvtárosoknak (hu)
  • könyvtáraknak és könyvtárosoknak (hu)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
prop-hu:ünnepnapja
  • május 2. (hu)
  • május 2. (hu)
dct:subject
rdfs:label
  • Szent Viboráda (hu)
  • Szent Viboráda (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of